Fontsize
kicsinyít
alapméret
nagyít

Almási Antal: A dologi forgalom. Magánjogi tanulmány.

Almási Antal
Almási Antal : A dologi forgalom. Magánjogi tanulmány. Budapest: Athenaeum, 1910. 417 p.

Forrás:
Kiss Géza: Dr. Almási Antal: A dologi forgalom. Magánjogi tanulmány.= Jogtudományi Közlöny, 1910. LXV. évf. 49. szám, 428-430.p.

A szerző e legújabb nagyszabású tanulmányában legfőként a dologi ügylet elméletét akarja megalapozni, egyfelől vizsgálat tárgyává tevén azt a kérdést, vájjon vannak-e a dologi forgalom ügyleteinek olyan általános, de mégis sajátságos elveik, melyek azokat a többi ügyletfajoktól megkülönböztetik. Ezzel a tendenciával megy végig mindazokon a jogi kérdéseken, melyek egyáltalán fölmerülhetnek akkor, ha a vagyonnak valamilyen része megengedett módon az egyik vagyonkörből a másikba megy át. Ehhez képest azután beható vizsgálat alá kerülnek a dologi forgalom személyei, a dologi jogképesség, valamint a cselekvési képesség szempontjából. A dologi forgalom tárgyai, különös tekintettel arra a kérdésre, hogy a dolgok tulajdonságai körül mi tartozik a dologi jogba és mi nem. Majd a tulajdon terjedelmének problémájára. A dologi forgalom cselekvényei, a dologi akarat-kijelentés, továbbá a rendes, a kivételes, és a hibás dologi ügylet. Végül a dologi ügylet joghatásai. Ilyen módon a dologi jog igen nagyfontosságú és érdekes részletkérdéseit kell a szerzőnek fejtegetnie és ő e feladat teljesítésével igen derekas, értékes munkát végzett. Az a kiváló kritikai szellem, mely az ő eddigi munkáit előnyösen jellemezte, most is érvényesül. A szerző sehol sem elégszik meg az uralkodó elmélet által jól kitaposott nyomok kényelmes követésével, hanem új irányokat keres, melyeknek jelzésével és nem egyszer kijelölésével a figyelemre és további vizsgálatra méltó eszméknek egész sorozatát veti föl és vitatja meg. Viszont: szerző dicséretére kell fölhoznunk azt is, hogy az az eredetiség mely az egész munkán tagadhatatlanul végig vonul, a tudomány meglévő helyes eredményeinek kellő méltánylását nem zárta ki. Így különösen sokat nyer az egyes kérdések megvilágítása és ezzel az egész munka azáltal, hogy szerző Grosschmidnek nagybecsű kutatásait a legtöbb helyen nagy alapossággal és teljes hozzáértéssel igyekezett kiaknázni. A jelen recenzió rendelkezésére álló tér természetesen túlságosan szűk ahhoz, hogy az egyes részletek tárgyalásánál felszínre kerülő értékes eszméket egyenkint és érdemükhöz képest behatóan méltassam. Az illető problémákkal a jövőben foglalkozó monografikus irodalom feladata lesz azoknak értékesítése. De a joggyakorlat, valamint a jövő törvényhozás is számos nagybecsű adalékot nyer Almási művében úgy, hogy az itt általánosságban közölt eredmények e munkát jogirodalmunk különös nyereségévé teszik, egészen függetlenül attól, hogy maga a keresztülvinni szándékolt elméleti alapgondolat és az arra épített tudományos konstrukció minő elbírálásban fog részesülni. Miben áll a dologi ügylet problémája? Mindenekelőtt különbséget kell tennünk a jogcímes és absztrakt ügylet között. Ami az előbbit illeti, itt arra az álláspontra helyezkedik a törvényhozó, hogy a dolog tulajdonának átruházásához az erre irányuló érvényes szerződésen alapuló tradíció szükséges. (V. ö. magyar polgári törvénykönyv tervezet 625. §.) Igen természetes tehát, hogy mindaz, ami az érvényes szerződés jogérvényes létrejöttére vonatkozik, föltétlenül a kötelmi jog szférájába tartozik. Az illető „érvényes” szerződés a kötelmi jogban nyert szabályozást; annak minden egyes alkotó eleme onnan magyarázandó stb. A szerződés létrejöttének általános föltételét pedig eo ipso a kötelmi jog általános szabályai szerint kell megítélni. Ez oly természetes és annyira kizár minden más megítélést, hogy alig is volna ezzel ellentétes álláspont elképzelhető. Épp oly természetes továbbá az is, hogy a tradíció ebben az esetben nem más, mint a szóban forgó érvényes szerződésnek az adós részéről bekövetkező törvényszerű teljesítése. Hogy azután ez az aktus, mint szoluczió, a kötelem teljesítése szempontjából nézve, a kötelmi joghoz tartozik, mint tradíció pedig az illető rész tulajdonának átszállása szempontjából fogva föl, a dologjogba ez megint oly tiszta dolog, hogy ennék tüzetesebb igazolására minden behatóbb elemzést bátran mellőzhetünk.(…)

Lássuk most már a mi szerzőnk álláspontját, melynek a mai tudomány állásából való megítéléséhez az előbbi irodalmi áttekintést előre kellett bocsátanom. A szerző abból indul ki, hogy a dologi forgalom jelenségeit kizárólag saját tengelyükből kell magyarázni; hogy pedig ezt megtehessük, a dologi ügylet kötelmi és dologi elemeit kell különválasztanunk. Hogy ezt véghez vigye, vizsgálja ő is a dologi szerződés alkotó elemeinek összetételi módozatát. Megállapítván pedig, hogy a dologi szerződés alkotó részeit tevő két szembenálló nyilatkozat merőben kreatív természetű, azaz mindegyik nyilatkozó a maga dologjogi szférájában marad, ellentétben a transzlativ jellegű, azaz a másik fél hatalmi körébe átnyúló család- és kötelmi jogi nyilatkozattal. Arra az eredményre jut, hogy amikor az elidegenítő a maga dologi jogáról lemond, kettős tevékenységet fejt ki: egyfelől dologjogit, a most említett értelemben, másfelől pedig kötelmet is teljesít. Dologjogi szempontból — úgymond — «a dologi ügylet merőben egyoldalú, a dologi szerződés nem ajánlat és elfogadás találkozásából, hanem dologjoggal való felhagyást és dologjog szerzését tárgyazó két egyoldalú reális akaratnyilvánítás egymásutániságából áll. A dologi szerződés két dologi ügylet mesterséges kapcsolata, tudniillik az elidegenítő joglemondó és a jogutód megszerző ügyletének összetétele. Ezek alapján a dologi szerződés tulajdonképpen két egyoldalú dologi ügyletnek a joglemondás és a jogszerzés dologi ügyleteinek mesterséges kapcsolata, melyet a gyakorlati szükség létesítőit, az egység nem fogalmi, hanem czélszerűségi. A dologi szerződés mindkét alkateleme reális, merőben kreatív és végleges hatályú nyilatkozat, melynek elseje: az elidegenítés közlésre szoruló czímzett ügylet, másodika pedig erre támaszkodó, hivatkozó akaratnyilvánítás. Nyilvánvaló mindezekből, hogy a dologjog megegyezését szerzőnk egyáltalán nem ismeri el, sőt más helyen kifejezetten meg is mondja, hogy a megegyezés, mint dologi ügylet nem létezik, hanem az csakis, mint kötelmi ügylet fogható föl minden esetben, kivétel nélkül. Önálló dologi megegyezés — úgymond — egyáltalán nincs, amit az absztrakt dologi ügylet teóriája annak tart, az merőben kötelmi jelenség.(…)

Bármily álláspontot foglaljon el már most valaki e problémával szemben, annyi bizonyos, hogy Almási fejtegetéseiben igen értékes adatokat és irányeszméket fog találni. És e sokat vitatott és még több viszontagságon keresztül ment elvi kérdés ezutáni sorsának intézői bizonyára erélyesen ráczáfolnak majd szerzőnek — nem ugyan érveire, hanem inkább — rezignácziójára, mellyel könyvének egy más helyén, eddigi kritikai megjegyzéseinek hatástalanságát elpanaszolja. Bár azt hisszük, hogy szerző e panasza talán már a múltra nézve is kissé túlzott, mégis reméljük — és pedig nem is annyira a szerző, mint inkább a műben érintett számos fontos probléma és részletkérdés érdekében — hogy a jelen művében kifejtettek fokozottabb mértékben fognak meghallgatást és értékükhöz méltó elismerést s érvényesítést elérni. Sajnos ezúttal e részletek meritumát nem érinthetjük és ezt illetőleg csupán általános jellemzésre szorítkozhatunk, ismételten és nyomatékkal hangsúlyozván, hogy a szerző függetlenül magának a dologi ügylet általa adott konstrukciójának helyességétől, avagy de lege ferenda elfoglalt álláspontjának mikénti megítélésétől, ezeknél hasznosabb és becsesebb munkát végzett. Kutató szelleme a nagyfontosságú problémák hosszú sorozatát vetette föl, éles judicziuma a bonyolult részletkérdések nagy számát fejtette ki és — ami talán a legértékesebb -— a joganyag uralásán és átértésén alapuló összefoglaló képessége a dologjogi dogmatika rendszertanának kiépítéséhez igen figyelemreméltó útmutatást adott. Reméljük, hogy a hazai szakirodalom mindezt hathatósan fogja értékesíteni.