Betűméret
kicsinyít
alapméret
nagyít

Gazdasági Jog

Gazdasági Jog

Gazdasági Jog (1940–1944)

1. évf. 1.sz. (1940. jan.) – 5. évf. 8. sz. (1944. okt.)

Az Országgyűlési Könyvtár állományában és a DTT portálon:

1. évf. 1.sz. (1940. jan.) – 5. évf. 8.sz. (1944. okt.)

Ugrás a folyóirat digitalizált számaira.
Az évfolyamok csak a Könyvtárban hozzáférhetőek.

A gazdasági joggal foglalkozó folyóirat Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Hiteljogi Szemináriuma gondozásában jelent meg Budapesten. Szakmai hátterét a Magyar Jogászegylet által 1930-ban felállított Gazdaságjogi Intézet biztosította.

Mint ahogy az Kuncz Ödönnek az 1940. évi 1. számban megjelent Beköszöntőjéből is kitűnik, a folyóirat célkitűzései azonosak voltak a Gazdasági Jogi Intézet célkitűzéseivel. Így különös hangsúlyt kívántak fektetni az elmélet és a gyakorlat párhuzamos vizsgálatára, fejlesztésére, összehangolására, valamint azt az állandó szakmai kapcsolatot kívánták tovább ápolni, gazdagítani, amelyet a Gazdasági Jogi Intézet a közgazdászok, az üzemgazdászok és a jogászok között kialakított, fórumot teremtve az időszerű kérdések megbeszélésére.

A lap témáit tekintve a hiteljogon kívül a magánjognak, a büntetőjognak, a pénzügyi jognak a gazdasági élettel kapcsolatos problémáit, valamint a devizajogot is felöleli. A gazdasági élet szövevényessége, a gazdasági jogalkotás megnövekedett jelentősége miatt fokozottan szükség volt a gazdasági vonatkozású jogszabályok figyelemmel kísérésére. A gazdasági élet szereplőinek szüksége volt egy komoly tudományos folyóiratra, amely tárgyilagosan vizsgálódik, áttekinthető módon igyekszik rendszerbe foglalni a gazdasági életet érintő, meglehetősen szétszórt joganyagot, bemutatva a mögöttes összefüggéseket, exponálva a gazdasági életet közelről érintő jogi problémákat.

A folyóirat szerkezetét tekintve áttekinthető, stabil rovatokkal jelent meg fennállása alatt. A Tanulmányok rovatban hosszabb terjedelmű tanulmányok, értekezések jelentek meg a gazdasági élet jogi kérdéseivel kapcsolatban. A Szemle rovat inkább rövidebb terjedelmű, aktuális témájú, kevésbé elméleti írásokat tartalmazott. Külön rovat foglalkozott az új jogszabályok ismertetésével (Jogalkotás) és a bírói gyakorlattal (Joggyakorlat). Az Irodalom rovat a hazai és a külföldi szakirodalom műveit ismertette, míg a Folyóiratszemle rovat az egyes folyóiratokban megjelent tanulmányokra hívta fel a figyelmet. A Hírek rovat külföldi és belföldi gazdasági jogi híreket közölt.

További adatok a lapról:

Periodicitás:

Megjelent egy évben 10 alkalommal. 1944-ben 8 szám jelent meg.

Melléklapok, mellékletek:

Tőzsdei Jog, ami 1933-1938-ig a Kereskedelmi Jog című folyóirat melléklapjaként jelent meg, majd 1939-ben szünetelt.
1940-ben már a Gazdasági Jog melléklapja. (A folyóirat számainak végén volt olvasható - digitalizálása megtörtént.)

Főszerkesztő:

Kuncz Ödön

Felelős szerkesztő:

Meznerics Iván

További munkatársak:

Magyary Zoltán, Nizsalovszky Endre, Balás P. Elemér, Sövényházy Ferenc, Túry S. Kornél

Forrás:

  • Kuncz Ödön: Beköszöntő. = Gazdasági Jog, 1940. I. évf. 1. sz. 1–4. p.
  • A Gazdasági Jog első száma. = Közigazgatástudomány, 1940.III. évf. 2. sz. 127–128. p.
Tovább a kategóriában: « Erdélyrészi Jogi Közlöny Hitel »