Betűméret
kicsinyít
alapméret
nagyít

A bírósági rendszer 1868 után

Az 1868/69-es reformok nyomán kialakult bírósági szerkezet

A rendes bíróságok és a különös bíróságok rendszere

Rendes bíróságok

A rendes bíróságok mindazok, amelyek az igazságszolgáltatási funkciót az ügyek jellegétől függetlenül, jogszabályból fakadóan általános hatáskörrel gyakorolják.

A kiegyezés szabta közjogi keretek között lehetőség nyílt a bírósági rendszer átalakítására is. Ennek első jele a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában hozott 1868. évi LIV. tc. volt, amely radikálisan átalakította a bírósági rendszert, ezen belül a felsőbíróságok szervezetrendszerét is.

A korszak másik sarkalatos törvénye a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. tc., melynek jelentősége elsősorban abban rejlett, hogy először foglalt el elvi álláspontot a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztása mellett. A törvénycikk rendelkezése értelmében: 1. § Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik. Sem a közigazgatási, sem a bírói hatóságok egymás hatáskörébe nem avatkozhatnak.

A törvény deklarálta a bírói függetlenség elvét, részletesen szabályozta a bírói állások betöltésének mikéntjét és a bírói összeférhetetlenség kérdését.

A bírói függetlenség garanciájaként rögzítették azt, hogy a bíró kizárólag a törvények, rendeletek és törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni, valamint, hogy a törvényi rendelkezések folytán felállított bíróságokat megszüntetni vagy új bírói fórumokat létrehozni csak törvény útján lehet.

Fontos garanciális rendelkezés volt a bírák büntetőjogi és anyagi felelősségének szabályozása (1871. évi VIII. tc.)

Az 1868–1869-es jogszabályi változások, illetve reformok következtében a magyar bírósági rendszer felépítése az alábbiak szerint alakult:

1. Királyi Kúria

A legmagasabb szintű bírói fórum Magyarországon a 16–17. századtól 1949-ig. Polgári és büntető ügyekben egyaránt hatáskörrel rendelkezik.

Az 1868. évi LIV. törvénycikk újszerű módon alakította át a felsőbírósági szervezetet. A régi Királyi Kúria hármas szervezeti egysége megszűnt (Hétszemélyes Tábla, Királyi Tábla és a két részleghez az 1840. évi XV. törvénycikkel kapcsolódott Váltófeltörvényszék). A Kúria nevet az átszervezéssel kezdődően egyedül a Hétszemélyes tábla viselte, amely országos felsőbírósággá vált, az egész ország területén illetékességgel bírt. (Az 1723-as bírósági reform során bevezetett királyi táblák megszűntek. Lásd az 1723. évi XXIV. és  az 1723. évi XXV. törvénycikkeket.)

Az átszervezés a Kúriát két osztályra bontotta: a) az alaki jogszabálysértésekre benyújtott semmisségi panaszok ügyében eljáró semmítőszéki osztályra és b) a legfőbb ítélőszékre, amely harmadfokon járt el érdemi, anyagi jogi kérdésekben.

4. § ... Ezen biróság egyik osztálya a semmiségi esetekben mint semmitőszék, másik osztálya pedig az érdemleges kérdésekre nézve, mint harmadfolyamodási itélőszék határoz.

A polgári törvénykezési rendtartásról szóló 1868. évi LIV. tc. módosítása tárgyában hozott 1881. évi LIX. tc. ismét átszervezte a Kúriát: egyesítette a korábbi két osztályt (a semmítőszéket és a legfőbb ítélőszéket), s ezzel egységes felsőbírósággá alakult.

2. § A legfőbb birói hatóságot mind a két királyi tábla területére nézve a "magyar királyi Curia" Budapesten gyakorolja.

A Kúria harmadfokú fórumként (felülvizsgálati kérelem, illetve semmisségi panasz vagy felfolyamodás útján) járt el azokban a polgári peres, peren kívüli, illetőleg büntetőügyekben, amelyekben első fokon a megyei törvényszék, másodfokon pedig az ítélőtábla ítélkezett.

A Kúria polgári és büntető tanácsokban határozott. A tanácsok eredetileg hét- illetve öttagúak voltak, 1912-től pedig már minden tanács öt tagból állt. (Lásd: az egyes igazságügyi szervezeti és eljárási szabályok módosításáról szóló 1912. évi VII. törvénycikk 13–14. §§)

A Kúria az ítélkezés mellett fontos szerepet játszott a jogegység megteremtésében is. A polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. tc. életbeléptetéséről rendelkező 1912. évi LIV. tc. 70. §-a értelmében az igazságszolgáltatás egyöntetűségének megóvása végett a vitás elvi kérdést a kir. Kúriának erre a célra kialakított tanácsa, a jogegységi tanács dönti el. Évenként 4 tanácsot alakítottak a Kúrián: közpolgári, telekkönyvi, váltó-, kereskedelmi és bűnvádi ügyekben. A jogegységi tanácsok az elnökön kívül 10 tagból álltak. A törvény a Kúria döntvényeit minden bíróságra nézve kötelezővé tette.

Fontos szerepe volt a Kúria büntető és/vagy polgári tanácsai teljes üléseinek, ahol az adott tanács valamennyi bírája részvételével a teljes ülési határozatok születtek.

A Magyar Királyi Kúria elnöke 1883-ig az országbíró volt, azután külön elnöki állást rendszeresítettek. Az elnök a másodelnökkel együtt tagja volt a főrendiháznak, utóbb a felsőháznak.

A Kúria 1949-ig, a szocialista Alkotmány megalkotásáig létezett. Az igazságügyi szervezet átalakítása tárgyában hozott 1949. évi 9. sz. tvr. rendelkezése értelmében Az eddigi Kúria mint a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága, az eddigi ítélőtáblák mint felsőbíróságok, az eddigi törvényszékek mint megyei bíróságok folytatják működésüket, az eddigi járásbíróságok pedig megtartják jelenlegi elnevezésüket. (2. § 1. bek.)

2. Királyi Ítélőtáblák

Fellebviteli (másodfolyamodású bíróság). A királyi ítélőtáblák felállításáról a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában hozott 1868. évi LIV. tc. rendelkezett, amely két ítélőtáblát szervezett: Pesten és Marosvásárhelyen. A törvény kimondja továbbá:

4. § A legfőbb birói hatóságot mind a két királyi itélő tábla egész területére nézve magyar királyi curia név alatt a legfőbb törvényszék gyakorolja Pesten.

Mivel az új fórumokon 1870-től kezdődően az ügyforgalom fokozatosan növekedett, ezért elengedhetetlenné vált az ítélőtáblák átszervezése. A kir ítélőtáblák és kir. főügyészségek szervezéséről szóló 1890. évi XXV. törvénycikk rendezte az ítélőtáblák számát és addigi felépítését. A törvénycikk decentralizálta az ítélőtáblákat és számukat tizenegyben állapította meg.

1. § A kir. itélőtáblák száma tizenegyben állapittatik meg.

Székhelyeik a következők:Budapest, Debreczen, Győr,Kassa, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Szeged, Temesvár.

Az ítélőtáblákhoz a velük földrajzilag összefüggő megyék törvényszékei tartoztak. (Lásd: 1890. évi XXV. tc. 2. §)

Ez a struktúra Trianonig megmaradt, azután csak öt ítélőtábla működött az ország területén: Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Győrben és Pécsett.

Az ítélőtáblák hatáskörébe tartoztak többek között első fokon a társadalombiztosítási ügyek, másodfokon a törvényszékektől feljebb vitt polgári peres és nemperes ügyek, illetve büntetőügyek.

Az ítélőtáblákat az 1949-es Alkotmány szüntette meg. (Lásd: 1949. évi XX. tv. 36. § (1) bek. ) Az igazságügyi szervezet átalakítása tárgyában hozott 1949. évi 9. sz. tvr. rendelkezése értelmében Az eddigi Kúria mint a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága, az eddigi ítélőtáblák mint felsőbíróságok, az eddigi törvényszékek mint megyei bíróságok folytatják működésüket, az eddigi járásbíróságok pedig megtartják jelenlegi elnevezésüket. (2. § 1. bek.)

A Magyar Népköztársaság Alkotmányának módosításáról szóló 1950. évi IV. tv. 5. §-a eltörölte a felsőbíróságokat.

Az ítélőtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló 1997. évi LXIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően kerültek vissza az ítélőtáblák a magyar igazságszolgáltatás rendszerébe.

3. Királyi Törvényszékek

A királyi törvényszékeket az első folyamodású bíróságok rendezéséről szóló 1871. évi XXXI. törvénycikk hívta életre. A törvény rendelkezése szerint:

1. § Első folyamodásu biróságok:

a) a kir. járásbiróságok;

b) a kir. törvényszékek;

c) a buda-pesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék

A törvényszékek tehát elsőfokú, általános hatáskörrel bíró szervek voltak, amelyek büntető és polgári ügyekben egyaránt eljártak. Egyes bíróságként vagy pedig háromfős bírói tanácsban hozott ítéleteket. A törvényszék élén az elnök állt.

Törvényszékeket minden megyeszékhelyen és más nagyobb városokban szerveztek. Az első folyamodású kir. törvényszékek és járásbíróságok életbeléptetéséről szóló 1871. évi XXXII. törvénycikk értelmében:

1. § Az első folyamodású kir. törvényszékek száma egyelőre 102-ben, a járásbiróságoké pedig 360-ban állapittatik meg.

A törvényszékek számát az elsőfokú királyi bíróságok újabb szervezéséről szóló 1875. évi XXXVI. tc. 1. §-a 64-re szállította le. A második világháború előtti években a törvényszékek száma 24 volt.

A királyi törvényszék elnevezést az igazságügyi szervezet átalakítása tárgyában hozott 1949. évi 9. sz. tvr. változtatta meg megyei bíróságra. (2. § 1. bek.)

4. Királyi Járásbíróságok

A királyi járásbíróságokat az első folyamodású bíróságok rendezéséről szóló 1871. évi XXXI. törvénycikk hívta életre. A törvény rendelkezése szerint:

1. § Első folyamodásu biróságok:

a) a kir. járásbiróságok;

b) a kir. törvényszékek;

c) a buda-pesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék

A járásbíróságot a csekélyebb perértékű vagy gyors elintézést igénylő jogviták elbírálására hozták létre. Első fokon ítélkezett kisebb értékű vagyoni perekben és kisebb súlyú bűnügyekben. Egyesbíróságként járt el, élén a járásbíróval.

Az első folyamodású kir. törvényszékek és járásbíróságok életbeléptetéséről szóló 1871. évi XXXII. törvénycikk értelmében 360 ilyen bíróságot hoztak létre, később a dualista korszak végén számuk 390 volt, a második világháború előtti években pedig mintegy 150 működött.

Működésüket a második világháború után igazságügyi szervezet átalakítása tárgyában hozott 1949. évi 9. sz. tvr. változatlan névvel meghosszabbította. (2. § 1. bek.)

A járások 1984. január 1-jei megszüntetésével (1983. évi II. tv. 4. §) a járásbíróságok szerepét a helyi (városi, fővárosi kerületi) bíróságok vették át.

5. Esküdtbíróságok

Az esküdtbíróságokról szóló 1897. évi XXXIII. tc. rendelkezik a törvényszékek mellett szervezett esküdtszékek bíráskodására vonatkozó szabályozásról. Az esküdtbíróságok hatáskörét a Bűnvádi Perrendtartás életbeléptetéséről szóló 1897. évi XXXIV. tc. határozta meg. Az új bíróságok a Bűnvádi Perrendtartás (1896. évi XXXIII. tc.) hatálybalépésével egy időben, azaz 1900. január 1-jén kezdték meg működésüket.

Az esküdtszék nem állandó bíróság volt, hanem az ügyek számától függően, esetenként évente több alkalommal tartott ülésszakot.

A törvény minden törvényszéknél, melynek büntető hatásköre van, esküdtbíróság szervezését rendelte el. Az esküdtbíróság hatásköre olyan bűncselekményekre terjedt ki, amelyeket a jogszabály öt évnél hosszabb idejű államfogház- vagy fegyházbüntetéssel, életfogytig tartó fegyházbüntetéssel vagy halállal rendelt büntetni.

Az esküdtbíróságok hatáskörét az első világháború idején fokozatosan szűkítették, majd a világháború után a kormány az esküdtbíróságok működését a 6898/1919. M.E sz. rendelettel ideiglenesen felfüggesztette. Bár a két világháború közötti időszakban voltak ilyen irányú törekvések, az intézmény megújítására utóbb már nem került sor.

1949 novemberétől a magyar igazságszolgáltatásban a szovjet modellt követő népi ülnöki rendszert alkalmazták. A népi ülnöki rendszer bevezetéséről a népnek a büntető igazságszolgáltatásban való részvételéről és a fellebvitel egyszerűsítéséről szóló 1949. évi XI. tc. 2-7. §-a rendelkezett.

Különös bíróságok

Különös bíróságok mindazon bíróságok, amelyek csak bizonyos személyi körben vagy meghatározott tárgyú ügyekben látnak el igazságszolgáltatási funkciót

1. Pénzügyi Közigazgatási Bíróság

A Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság előzménye. A pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló  1883. évi XLIII. tc. hívta életre. Később beleolvadt a Közigazgatási Bíróságba.

2. Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság

A közigazgatási jogvédelem legfontosabb bírói fóruma a polgári Magyarországon. Ez a testület tette lehetővé, hogy a polgárok a közigazgatási hatóságok visszaélései ellen bírói úton keressenek jogorvoslatot.

Előzménye az 1883. évi XLIII. törvénycikkel létrehozott pénzügyi közigazgatási bíróság, amely egyfokú közigazgatási bíróságot szervezett a pénzügyi tárgyú jogviták eldöntésére.

Az általános hatáskörű Magyar Közigazgatási Bíróságot az 1896. évi XXVI. tc. állította fel. A testület 1897. január 1-jén kezdte meg működését. A Kúriával egyenrangú felsőbíróság volt, a miniszterelnök közvetlen felügyelete alatt működött.

Feladata a közigazgatási hatósági határozatok, aktusok felülvizsgálata volt. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1925. évi XXVI. tc. értelmében ügykörébe tartoztak az országgyűlési képviselőválasztások és a felsőházi választások ügyei is. (Ez utóbbi feladatköre miatt nevezték Alkotmányjogi Bíróságnak.)

A bíróság élén az elnök állt, aki a Kúria elnökével egyenrangú volt. A testület két osztályban: általános közigazgatási és pénzügyi osztályban működött, ezek mindegyikében öttagú tanács elé kerültek az ügyek.

A Közigazgatási Bíróság megszüntetését az 1949. évi II. tc. rendelte el, a hatáskörébe tartozó ügyek részben döntőbizottsági eljárásra, részben polgári peres útra, részben pedig rendes közigazgatási útra utalta.

3. Tőzsdebíróság

A tőzsdei kereskedelmi ügyletek során felmerült jogvitákban döntött, ha azokat az érdekelt felek eléje terjesztették. A tőzsdebíróság sajátos választott bíróság volt. Az 1864-ben alakult Budapesti Áru- és Értéktőzsde részét képezte. A bíróság az 1865. november 24-ei császári leirat alapján kezdte meg működését.

Eljárását és hatáskörét a polgári törvénykezési rendtartásról szóló 1868. évi LIV. tc. módosítása tárgyában hozott 1881. évi LIX. törvény 94–99. §-ai valamint a Polgári Perrendtartás életbeléptetéséről szóló 1912. évi LIV. tc. rendezte.

A bíróság hatáskörébe többek között olyan peres ügyek tartoztak, amelyek a tőzsdén vagy a gabonacsarnokban kötött kereskedelmi ügyletekből keletkeztek.

A Tőzsdebíróságot 1948-ban megszüntették. (Lásd a Budapesti Áru- és Értéktőzsde megszüntetéséről szóló jogszabályokat: 4043/1949. Korm. rend. és annak végrehajtására kiadott 22200/1949. KSzM rend.)

4. Magyar Királyi Szabadalmi Bíróság

A bíróságot a találmányi szabadalmakról alkotott 1895. évi XXXVII. tc. 24. §-a állította fel. A hivatal kettős rendszerű volt, első fokon a szabadalmi hatóságok döntöttek a szabadalom megvonása és megsemmisítése iránt beadott keresetekről. A szabadalmi hivatal bírói osztálya a szabadalmi hivatal elnökének vagy helyettesének elnöklete alatt a hivatal két bírói hivatalra képesített és két műszaki tagjából álló ötös tanácsban határozott. A szabadalmi tanács a szabadalmi hivatal bírói osztályától fellebbezett szabadalmi perekben másodfokon, véglegesen határozott.

A találmányi szabadalmakról szóló 1895. évi XXXVII. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről rendelkező 1920. évi XXXV. tc. a Szabadalmi Hivatalt Szabadalmi Bírósággá szervezte át.

5. Hatásköri Bíróság

A közhatalmi szervek közötti hatásköri viták elbírálására rendelt bíróság. Felállításáról, szervezetéről és hatásköréről a hatásköri bíróságokról szóló 1907. évi LXI. tc. rendelkezett. Feladata a rendes bíróságok és a Közigazgatási Bíróság közt, továbbá ezek valamelyike és a közigazgatási hatóságok közt felmerült hatásköri kérdéseket volt hivatott eldönteni. Tehát jogkörébe tartozott minden olyan hatásköri vita kiküszöbölése, ahol valamely ügyet mind a bíróság, mind valamely közigazgatási hatóság a saját hatáskörébe tartozónak nyilvánított, vagy épp ellenkezőleg, mindkét fórum megtagadta az ügyben való eljárást.

Héttagú tanácsban ítélkezett. A tanács tagjai részben a Kúria, részben a Közigazgatási Bíróság bírái közül kerültek ki. A bíróság elnöki tisztét háromévenként felváltva a Királyi Kúria illetve a Közigazgatási Bíróság elnökei látták el.

Az 1907. évi LXI. törvénycikket a hatásköri bíróság hatáskörének kiterjesztéséről és szervezetének módosításáról szóló 1928. évi XLIII. tc. egészítette ki.

A bíróságot a közigazgatási bíróság megszüntetéséről szóló 1949. évi II. tv 11. § 1. bek. szüntette meg.

6. Főudvarnagyi Bíróság

A bíróságot a magyar főudvarnagyi bíráskodásról szóló 1909. évi XVI. tc. állította fel. A királyi család és a királyi udvar polgári peres és peren kívüli ügyeiben hivatott eljárni. A bíróság háromtagú tanácsa élén álló elnököt az uralkodó nevezte ki.

Hatásköre a Magyarországon élő Habsburg–Lotharingiai főhercegekre és az olyan diplomáciai mentességet élvező személyekre terjedt ki, akik elismerték a bíróság joghatóságát.

Hatáskörébe tartoztak többek között az uralkodó család hitbizományi birtokaival, továbbá a Magyarországon fekvő ingatlanjainak öröklésével kapcsolatos perek. De nem tartoztak a hatáskörébe például a királyi ház tagjainak egymás közötti magánjogi jellegű perei.

A bíróság ítélete ellen a Budapesti Királyi Ítélőtáblához, onnan a Királyi Kúriához lehetett fellebbezni.

A bíróságot 1918-ban megszüntették, majd 1920-ban visszaállították. A bíróságot végérvényesen a magyar főudvarnagyi bíróság megszüntetéséről szóló 1946. évi IV. tc. szüntette meg és kimondta, hogy a folyamatban lévő ügyekre is az általános illetékességi és hatásköri szabályokat kell alkalmazni.

Felhasznált irodalom

  • Magyar jogi lexikon. 1–6. kötet. Szerk. Márkus Dezső. Budapest: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. 1898–1907.
  • Mezey Barna – Bódiné Beliznay Kinga: Magyar jogtörténet. Budapest: Osiris, 2007. 515 p.
  • Pomogyi László: Magyar alkotmány- és jogtörténeti kéziszótár. Budapest: Mérték Kiadó, 2008. 958 p.
  • Stipta István: A magyar bírósági rendszer története. Debrecen: Multiplex Media – Debrecen U. P., 1998. 213. p.
  • Valamint az összeállításban idézett jogszabályok.