Betűméret
kicsinyít
alapméret
nagyít

Írott jogforrások

Statútumok

 

1870. évi XLII. törvénycikkA Hármaskönyv a 8. címben tárgyalja a statútumokat, melyeket végzeménynek nevez. Ehelyütt említi a statutárius jogot is, mely helyhatósági jogot jelent, és a vidék, a tartomány, illetve a városok joga. Az 1500-as évek végén a vármegyék és a szabad királyi városok bocsátottak ki ilyen helyi rendeleteket. Mindenféle kérdést szabályoztak statútum formájában, amit törvény nem rendezett. A helyi rendeleteknek volt egyfajta törvénypótló szerepük is, és adott esetben, ellentétben is álltak a törvénnyel. Statútumalkotási joguk a mezővárosoknak és a községeknek (Falutörvénynek is nevezik) is volt, ezen szabályok érvényességi kelléke a földesúr jóváhagyása volt. A céhek is adtak ki statútumokat, melyekhez az iparosok önkormányzatának a jóváhagyása kellett. Említést érdemelnek még a társországok és az egyes nemzetiségek statútumai is, melyek közül a horvátok, szlavónok, székelyek, jászkunok, az erdélyi és a szepesi szászok helyi rendeletei jelentősek. 1848-ban szabályrendeletek néven alkottak ilyen jogszabályokat.

Az autonóm testületek statútumai is jelentős szerepet játszottak a statútumok között. 1848-ig a törvényhozás és a központi kormányhatóságok szerepétől eltekintve a magyar közélet, a jogalkotás, közigazgatás és bíráskodás az autonómiák körében folyt le. A statútum és a szabályrendelet azonos fogalmak. A statútum eredetileg helyhatósági szabályt jelentett, majd az 1870. évi XLII. tc. – a köztörvényhatóság rendezéséről – megszületése után helyhatósági szabályrendelet elnevezéssel illették. A törvénycikk alapján az önkormányzati közösségek által saját maguk számára, illetve saját tagjaik és területükre vonatkozó jogszabályokat értettek alatta.A modern magyar állami szervezetnek a 19. század második felében történt kiépítésével az autonóm testületek közéleti szerepe azonban nagymértékben csökkent, mindazonáltal a jogforrások között jelentős helyet foglalnak el az önkormányzati testületek (vármegyei, városi törvényhatóságok és községek) helyhatósági szabályrendeletei. Ezek között a legfontosabbak az állam önkormányzati hatóságainak szabályrendeletei, melyek kétfélék lehetnek:

 

  • vármegyei és városi törvényhatóságok szabályrendeletei, melyek nem mondhatnak ellent magasabb szintű jogszabályoknak, és miniszteri megerősítésre szorulnak.
  • községek szabályrendeletei; egyes fontosabb községi szabályrendeletekhez miniszteri jóváhagyás szükséges.

 

Itt kell megemlíteni az autonóm felekezetek jogalkotását is, amely az egyházi és iskolai ügyek szabályozását jelenti. Ide tartoznak még az országgyűlési házszabályok is. E szabályok értelmében az Országgyűlés mindkét háza maga állapította meg belső életének rendjét.

 A szabályrendelet az arra jogosult önkormányzati testületek (törvényhatósági bizottság közgyűlése, képviselőtestület) saját joghatósága területére érvényes; magasabb jogszabállyal nem lehetett ellentétes. Kihágást megállapító szabályrendeletet kis- és nagyközség nem alkothat. A szabályrendelet akkor érvényes, ha az arra jogosult szerv vagy hatóság alkotta. Kihágást megállapító szabályrendelet hatályosságához a belügyminiszter részéről történő megerősítés szükséges. Kivételesen, sürgős szükség esetén joga van a törvényhatóságnak vagy a városnak a szabályrendeletet, annak meghozatala és kihirdetése után a belügyminiszteri megerősítés előtt is hatályba léptetni. Az illető hatóság ez esetben köteles a szabályrendeletet meghozatala után, legfeljebb 24 óra alatt a belügyminiszterhez felterjeszteni, és az életbeléptetés halaszthatatlan szükségességét indokolni. A törvényhatóságoknak kihágást nem tartalmazó szabályrendelete akkor hatályos, ha azt az illetékes miniszter jóváhagyási záradékkal ellátta. Megyei városok és községek szabályrendeletét a kisgyűlés hagyja jóvá, amennyiben valamely törvény másként nem rendelkezik. A törvényhatóságnak és a megyei városnak kihágást megállapító szabályrendelete, ha abban hosszabb idő nincs kitűzve, a kihirdetés napját követő negyedik napon lép hatályba. A törvényhatóságoknak és a megyei városnak kihágást nem tartalmazó szabályrendelete (általános közigazgatási vonatkozású) a kihirdetéstől számított harminc nap múlva hatályos. A törvényhatósági szabályrendeleteket  (a törvényhatóságok szabályrendeleteit a törvényhatósági bizottság alkotta meg. Az 1886. évi XXI. tc. – a törvényhatóságokról – részletesen szabályozta a törvényhatóságok szabályrendelet-alkotási jogát) a törvényhatóság hivatalos lapjában teszik közzé, ami  Törvényhatósági Hivatalos Lap címen jelent meg. A lap célja a közönséget érdeklő közhatósági intézkedések megörökítése és kihirdetése. A lap közzéteszi többek között az állami és törvényhatósági szabályrendeleteket, rendeleteket, híreket és hirdetéseket. A községi szabályrendeletek kihirdetésére nézve a törvény nem tartalmaz rendelkezést. A községek szabályrendeleteinek megalkotását a községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. tc. szabályozza. Ezek a jóváhagyás jogerőre emelkedése után alkalmazhatók.

Felhasznált irodalom:

  • Csizmadia Andor–Kovács Kálmán–Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996.
  • Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest: Osiris Kiadó, 2000.
  • Ereky István: Kivételes és szükségrendeletek. In: Jogtörténelmi és közigazgatási jogi tanulmányok 2. kötet. Eperjes: Sziklai Henrik kiadása, 1917. 544–631. p.
  • Mezey Barna: Magyar jogtörténet. 4., átdolgozott kiadás. Budapest: Osiris Kiadó, 2007. 29–45. p.
  • Molnár Kálmán: A kormányrendeleti jogalkotás technikája. = Magyar Jogi Szemle 1927. VIII. évf. 3. szám, 112–115. p.
  • Moór Gyula: A különböző jogforrások, azok egyensúlya és rangfokozata a magyar jogrendszerben. = Magyar Jogi Szemle 1932. XIII. évf. 5. szám, 145–153. p.
  • Ruhmann Emil: A jogszabályok rendezése. = Jogállam 1933. XXXII. évf. 1. füzet 1–6. p.
  • Somló Bódog: A szokásjog. In: Emlékkönyv Farkas Lajos tanárságának negyvenötödik éve alkalmából. Kolozsvár, 1914. 339–369. p.
  • Sorix: Rendeletek. =Jogtudományi Közlöny 1932. LXVII. évf. 18. szám, 109–111. p.
  • Scholtz Kornél: A szokásjog sokértelműsége. = Gazdasági jog 1943. IV. évf. 1. szám, 75–80 p.
  • Schwarz Gusztáv: Szokásjog és törvényjog. = Jogállam 1907. VI. évf.2. szám, 81–104. p.
  • Szöllőssy Alfréd: A magyar közigazgatás főbb problémái. = Magyar Közigazgatás 1939. LVII. évf. 41.szám, 317–320. p.
  • Tomcsányi Móric: Magyarország közjoga. Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1943. 574 p.
  • Villányi (Fürst) László: A szokásjog módszertanáról. In: Emlékkönyv Dr. Szladits Károly tanári működésének harmincadik évfordulójára. Budapest: Grill Kiadó, 1938. 131–137. p.
  • Werbőczy István: Tripartitum. A dicsőséges magyar királyság szokásjogának Hármaskönyve. Latin–magyar kétnyelvű kiadás. Budapest: Téka Könyvkiadó, 1990.
  • Zachár Gyula: A szokásjog némely sajátos tulajdonságairól. In: Emlékkönyv Grosschmid Béni budapesti egyetemi professzor jogtanári működésének harmincadik évfordulójára (1882–1912). Budapest, 1912. 716–768. p.
  • Zétényi Zsolt: A történeti alkotmány. Magyarország ősi alkotmánya. Budapest: Magyarországért Kulturális Egyesület, 2009. 160–171. p.