Betűméret
kicsinyít
alapméret
nagyít

A jogforrási rendszer múltja

Az íratlan jogforrások típusai

Tripartitum


TripartitumII. Ulászló törvényei sokban ellentmondtak egymásnak, ezért szükségesnek látszott a szokásjogok összefoglalása, rendszerbe szervezése. Az uralkodó, vagy annak egyik tanácsosa bízta meg Werbőczy Istvánt e munkával. 1510 körül kapta meg a megbízást Werbőczy. Eredetileg Horváth Ádám ítélőmestert bízták meg ezzel a feladattal 1498-ban, ő azonban nem végezte el. A Hármaskönyvet 1514-ben terjesztette az uralkodó elé. A király a Rákos mezőn ülésező Országgyűlésnek küldte el a kéziratot, akik egy bizottságra bízták a véleménynyilvánítást. A bizottság tíz tagból állt, akik Werbőczy kollégái voltak. A kéziratot pozitív javaslatukkal megküldték a rendeknek, akik a királynak küldték tovább, hogy hagyja jóvá, lássa el pecsétjével és küldje meg a törvényhatóságoknak. Az uralkodó megparancsolta, hogy érvényes törvényként kell elismerni a Tripartitumot, de pecsétjével nem látta el, és a megyéknek, városoknak sem küldte szét. Vagyis nem emelkedett törvényerőre. Valószínűleg a királyi tanács, a nagybirtokos oligarchák akadályozták meg, hogy a Hármaskönyv törvényerőre emelkedjen. 1517-ben Bécsben magánúton kinyomtatásra került.

1848-ig a magyar magánjog Werbőczy István Tripartitum-ában testesült meg, amely 1514-ben összegyűjtötte az ország szokásjogát, de törvény nem lett belőle. A mű az ítélkezésben alkalmazott szokásjog összefoglalására vállalkozott. A kötetben szórványosan törvények is találhatók, ezek azonban csak egy töredékét teszik ki. Államjogról és büntetőjogról keveset értekezik, leginkább a magánjogot tárgyalja és a bírósági eljárást. A Hármaskönyvet többször sorolták a törvények közé, formailag azonban nem érte el a törvényi rangot. A bíróságok, mivel a jogszabálygyűjtemények hiányoztak a jogéletből, alkalmazták a Tripartitumot. A mű előbeszédre (Prologus) és három nagy részre (Pars), azaz könyvre tagolódik. A Prologus elméleti jellegű, főként jogi alapfogalmakat ismertet. Az első rész a nemesség birtok-, család- és örökösödésjogi kérdéseit rendezi. A második rész a vagyonügyi perekben szokásos eljárás szabályit írja le. A harmadik rész Szlavónia és Erdély szokásait, szabályait rögzíti. Szemlélete a kánonjoghoz és a római joghoz áll közel. A köznemesség érdekeit képviselte, a nemesi rendi érdekek képviselője volt. A Tripartitum egy olyan jogkönyv, amely a hazai feudális jogot foglalja össze. Jogtörténeti művekben a „nemesség bibliájának” is nevezi.

 A Hármaskönyv háromféle szerepet tulajdonít a szokásjognak: „…tudniillik magyarázó ereje, mivel ez a törvényeknek legjobb magyarázója; a mikor tehát a törvény kétes értelmű, a helyi szokáshoz kell folyamodnunk; és ha ez kellő fölvilágosítást nyújt, nem szabad eltérni attól az értelemtől, melyet a szokás neki tulajdonított. Másodszor, törvényrontó ereje van, mivel lerontja a törvényt, midőn azzal ellenkezésben áll. Harmadszor, törvénypótló ereje van, mivel pótolja a hiányzó törvényt.” (Werbőczy István: Tripartitum. 47. p.)

 Első magyar fordítását, amely még kivonatos volt, 1565-ben készítette el Weres Balázs. A teljes fordítás 1571-ben Heltai Gáspár által valósult meg Kolozsvárott. A Corpus Juris Hungariciben is helyet kapott 1628-tól.

 

Városi jogkönyvek

 

 Budai jogkönyvA helyi szokásjog legfőbb jellemzői a városi jogkönyvek. A városok polgárságának életviszonyait rendező írott és íratlan jogot foglalják össze a városi könyvek. A hazai városi könyvekre nagy hatással voltak a külföldi könyvek közül a németországi magdeburgi városi könyv és a bécsi jogkönyv. A városi jogkönyvek királyi privilégiumokat, a városi önkormányzat által alkotott statútumokat és helyi szokásjogi szabályokat tartalmaztak. Az első városi jogok között említhetjük a székesfehérvári, a budai, a selmecbányai, a nagyszőllősi és zágrábi jogokat. A legkorábbi ilyen hazai jogkönyv a selmeci jogkönyv volt, amely IV. Béla idejéből származik, német nyelven íródott, és hozzávetőleg 40 pontban foglalta össze az immunitásra, a városi elöljáróságra, a bírói hivatalra, az adásvételre, a peres eljárásra és a bizonyítási eszközökre vonatkozó írott és íratlan szabályokat. Említésre méltó még az 1413-ban szerkesztett budai jogkönyv is, mely a legnagyobb hatást gyakorolta a magyar városi jogra. A pozsonyi jogkönyvnek két része van: az első 1376-ból való zsidó jogkönyv, a második jogkönyv kb. a budai jogkönyvvel egy időben született, a városi jogokat tartalmazza.
 

Tárnokjogi cikkek

A tárnoki jog latin elnevezése ius tavernicale. A tárnokjogi cikkeké Articuli iuris tavernicalis.  A városi polgárok peres ügyeikben a fellebbezéseket királyhoz intézték, aki a tárnokmestert jelölte ki a bíráskodásra. Így került a városi jog a legfelsőbb szintű bírói fórumok gyakorlatába. A tárnoki jog a tárnoki székek határozatait, illetve alaki és anyagi szabályokat tartalmazott. Ezeket állította össze és foglalta rendszerbe Mátyás idejében Laki Thuz János tárnokmester, majd ezt követően minden városnak meg is küldte.
A tárnokmester (magister tavernicorum, tavernicorum regalium magister, tavernicus) feladata volt a királyi tárnokok, vagyis a gazdasági ágazatok igazgatása, egyben ő volt a révészek, vámosok és sószállítók elöljárója, a kincstár kezelője, a pénzügyi igazgatás feje; a bevételek egy részét szolgáltató szabad királyi városoknak főhatósága.
1499-ben ezt a gyűjteményt hét cikkel még kiegészítették. Amikor Budát elfoglalták a törökök, a Laki-féle cikkek elvesztek. 1602-ben az uralkodó megerősítette a Bártfán megjelent tárnokjogi cikkeket, mely a Corpus Jurisban is helyet kapott. Ezeket a cikkeket a tárnokmester előtti eljárásban 1848-ig alkalmazták.

 

Négyeskönyv

Quadripartitum opus iuris consuetudinarii regni Hungariae . Elsősorban a Hármaskönyv hézagai, illetve az egyes rendelkezéseivel ellentétben született újabb törvények sürgették a Tripartitum változtatásait. I. Ferdinánd bizottságot hozott létre a Hármaskönyv átdolgozása céljából. A bizottság vezetői Gregoriánczi Pál zágrábi és Újlaki Ferenc győri püspök, helytartó voltak; tagjai pedig az akkori személynök, az országbíró-helyettes és a királyi jogügyigazgató mellett Bodenarius Márton bécsi jogtanár voltak. A Négyeskönyv 1553-ban készült el. Négy részre tagoltan tartalmazta a joganyagot. Az első rész közjogi elemeket tartalmazott, a királynak, a nemességnek személyi jogait. A második rész az országos nemesi magánjog többi, jelentős részét foglalta magában. A harmadik részben a peres eljárás volt megtalálható. A negyedik részben pedig a partikuláris jogot találjuk, illetve a jobbágyok magánjoga is itt kapott helyet. Szokásjogi úton nem volt ismert, a bíróságok azonban alkalmazták az ítélkezésben. 1798-ban Zágrábban nyomtatták ki, tudományos használatra.

  

Planum Tabulare

Planum TabulareAz 1825. évi kiadásának – mely magyar nyelvű fordítás volt – teljes címe: Plantum Tabulare, sive Decisiones Curiales per Ecc. Deputationem a piae memoriae Imperatrice et Regina Hungariae Diva Maria Theresia eatenus ordinatam collectae et in ordinem redactae anno 1769.
Mária Terézia 1723-ban a Királyi Kúria tagjaiból álló bizottságot bízta meg azzal, hogy a Kúria elvi jelentőségű döntéseit összegyűjtse. Ez a munka 1769-ben készült el, majd először 1800-ban nyomtatásban, „Planum Tabulare, sive decisiones Curiales” címmel napvilágot látott. A Planum Tabulare alkalmazása kötelező volt a bíróságok számára. A gyűjtemény általános és különös részből áll, főként magánjogi és perjogi szabályokat foglal magában. Megtalálhatók benne az eljárásra vonatkozó döntvények, a királyi tábla döntvényei, a megyei törvényszékek gyakorlata, a városi törvénykezésre és az úriszék előtti eljárásra vonatkozó döntvények.
 




 Ideiglenes Törvénykezési Szabályok

 

Ideiglenes Törvénykezési Szabályok1861 óta az Országbírói Értekezlet által megállapított „Ideiglenes Törvénykezési Szabályok” is a szokásjog alapján nyertek kötelező erőt jogunkban. 1861-ben gróf Apponyi György országbíró elnökletével, a Hétszemélyes Tábla bíráinak és neves jogtudósoknak a részvételével megalakult az Országbírói Értekezlet. Az volt a feladatuk, hogy megvizsgálják, mennyiben alkalmazhatók az 1848 előtti magyar perjogi, magánjogi, büntetőjogi szabályok, illetve milyen kiegészítő intézkedésekre van szükség azokkal kapcsolatosan. Ezen az Értekezleten alkották meg az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat, amelyek azonban nem emelkedtek törvényerőre, mert az Országbírói Értekezlet nem bírt törvényalkotó funkcióval, illetve a király nem volt megkoronázva. A Kúria azonban alkalmazta eljárásaiban, és így a bírói gyakorlatnak köszönhetően vált fontos szokásjogi joganyaggá. 1896-ba bekerült a Corpus Juris Hungarici millenniumi kiadásába.
 



Döntvény

 

Büntetőjogi DöntvénytárA döntvények célja a jogegység megóvása a jogszolgáltatás terén. Az egységes bírói szokásjog kialakulását biztosítják a felsőbíróságok döntvényei. Rendszerint a bírói döntés az, amely a közszokás alkotta szabályt hallgatólagosan jogivá emeli. A magyar jogi irodalom általános felfogása azonban nem tulajdonít önálló jogforrási minőséget a döntvényeknek, csupán a bírói szokásjog kialakulását szolgáló tényezőnek tekinti. A döntvényeket ún. döntvénykönyvbe jegyezték fel. Az 1881. november 11-i igazságügyi miniszteri rendelete értelmében a magyar Királyi Kúria a felmerült elvi jelentőségű vitás kérdéseket teljes polgári, illetve és büntető tanácsülésben tárgyalja. A teljes ülésen meghozott döntvények a királyi táblákra nézve kötelezőek voltak. A már megalkotott jognak a nem hiteles magyarázatát jelentik. Az 1881. évi LIX. törvénycikkben (perrendtartási novella), az 1890. évi XXV. törvénycikkben, az 1891. évi XVII. törvénycikkben (bírósági szervezeti törvények) és az 1896. évi XXVI. törvénycikkben (közigazgatási bíróságról szóló törvény) a kúriai és a közigazgatási bírósági döntvényekről és a királyi tábla elvi jelentőségű határozatokról szóló rendelkezések a jogegység biztosítását célozták. A Kúria jogegységi vagy teljes ülési határozatait valamennyi bíróságnak (1912. évi LIV. tc.), a közigazgatási bíróság által alkotott döntvényeket pedig az illető (általános közigazgatási vagy pénzügyi) osztály tanácsainak mindig szem előtt kellett tartaniuk, míg azokat a Kúria újabb döntvénye, illetve a közigazgatási bíróság újabb osztályülési megállapodása meg nem változtatta.

Felhasznált irodalom:

  • Csizmadia Andor–Kovács Kálmán–Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996.
  • Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest: Osiris Kiadó, 2000.
  • Ereky István: Kivételes és szükségrendeletek. In: Jogtörténelmi és közigazgatási jogi tanulmányok 2. kötet. Eperjes: Sziklai Henrik kiadása, 1917. 544–631. p.
  • Mezey Barna: Magyar jogtörténet. 4., átdolgozott kiadás. Budapest: Osiris Kiadó, 2007. 29–45. p.
  • Molnár Kálmán: A kormányrendeleti jogalkotás technikája. = Magyar Jogi Szemle 1927. VIII. évf. 3. szám, 112–115. p.
  • Moór Gyula: A különböző jogforrások, azok egyensúlya és rangfokozata a magyar jogrendszerben. = Magyar Jogi Szemle 1932. XIII. évf. 5. szám, 145–153. p.
  • Ruhmann Emil: A jogszabályok rendezése. = Jogállam 1933. XXXII. évf. 1. füzet 1–6. p.
  • Somló Bódog: A szokásjog. In: Emlékkönyv Farkas Lajos tanárságának negyvenötödik éve alkalmából. Kolozsvár, 1914. 339–369. p.
  • Sorix: Rendeletek. =Jogtudományi Közlöny 1932. LXVII. évf. 18. szám, 109–111. p.
  • Scholtz Kornél: A szokásjog sokértelműsége. = Gazdasági jog 1943. IV. évf. 1. szám, 75–80 p.
  • Schwarz Gusztáv: Szokásjog és törvényjog. = Jogállam 1907. VI. évf.2. szám, 81–104. p.
  • Szöllőssy Alfréd: A magyar közigazgatás főbb problémái. = Magyar Közigazgatás 1939. LVII. évf. 41.szám, 317–320. p.
  • Tomcsányi Móric: Magyarország közjoga. Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1943. 574 p.
  • Villányi (Fürst) László: A szokásjog módszertanáról. In: Emlékkönyv Dr. Szladits Károly tanári működésének harmincadik évfordulójára. Budapest: Grill Kiadó, 1938. 131–137. p.
  • Werbőczy István: Tripartitum. A dicsőséges magyar királyság szokásjogának Hármaskönyve. Latin–magyar kétnyelvű kiadás. Budapest: Téka Könyvkiadó, 1990.
  • Zachár Gyula: A szokásjog némely sajátos tulajdonságairól. In: Emlékkönyv Grosschmid Béni budapesti egyetemi professzor jogtanári működésének harmincadik évfordulójára (1882–1912). Budapest, 1912. 716–768. p.
  • Zétényi Zsolt: A történeti alkotmány. Magyarország ősi alkotmánya. Budapest: Magyarországért Kulturális Egyesület, 2009. 160–171. p.

Tovább a kategóriában: Írott jogforrások »