Betűméret
kicsinyít
alapméret
nagyít

Corpus Juris Hungarici

1000ev.hu

A Corpus Juris Hungarici latin nevet viselő Magyar Törvénytárat a 15. és főképpen a 16. században közkézen forgott, nagyszámú olyan kéziratú törvénygyűjtemények (codexek) előzték meg, amelyeket egyes magánszemélyek vagy a jogszolgáltatás terén működött bírák és ügyvédek, illetőleg jogtörténetet kedvelők különböző céljaikhoz, vagy a hivatalos állásukkal járó szükségleteikhez képest magánúton gyűjtöttek egybe.

 Werbőczy István Hármaskönyve (Tripartitum) 1514-ben született, majd 1517-ben jelent meg Bécsben nyomtatásban. Szokásjogi gyűjtemény, melynek lényege, hogy a korabeli Magyarország jogi szabályait és szokásjogát összegyűjtötte, írásba foglalta és rendszerezte. kodifikációs kísérletei fordították a jogászok figyelmét a collectio decretorum avagy a törvények összegyűjtésének feladatára. A 15. században már maga a törvényhozás kívánta a jogbizonytalanságnak kodifikálás útján való megszüntetését.

A rendi országgyűlések már a 16. században sürgették a törvények gyűjteménnyé rendezését (lásd például az 1504. évi XXXI. törvénycikk a decretumok egy egészbe gyűjtendők össze; az 1507. évi XX. törvénycikk, mely a decretumok összegyűjtése történjék meg címet viseli; illetve az 1514. évi LXIII. törvénycikket a decretumok összegyűjtendők és kiigazítandók és az egyes vármegyéknek megküldendők-ről szólót). Hivatalos összeállítás azonban nem született. A törvénycikkeket még sokáig kizárólag kézirati formában lehetett fellelni a vármegyei és városi levéltárak polcain, azonban sehol sem rendszerezett formában. Mindezek a tények csak növelték a jogbizonytalanságot.

Az 1500-as évek közepétől pusztán magánszemélyek szorgalmából készültek törvénygyűjtemények. Ezek közül is elsőként érdemel említést Ilosvay István egri prépost 1544 táján keletkezett munkája: ez a kézirati gyűjtemény lett utóbb a magva a törvénytárnak. 1581-ben Zsámboki János (Joannes Sambucus) udvari orvos és történetíró, a törvényeket Mátyás uralkodása idejéig, Bonfini munkájának függelékeként adta ki. Ez volt az első nyomtatott törvénygyűjtemény. Kiegészítve ugyan, de az Ilosvay-féle anyagot használták fel Mosóczy Zakariás (nyitrai) és Telegdy Miklós (pécsi) püspökök, az 1584 őszén először kiadott A nemes Magyarország királyainak törvényei, végzései és cikkelyei címet viselő gyűjteményében. (Decreta constitutiones et articuli regum inclyti rehni Hungariae)

 Az 1628-as bécsi kiadáshoz csatolták először hozzá a szerkesztők a Hármaskönyvet is, és bár a Tripartitum nem emelkedett törvényerőre, vagyis szigorúan véve nem lett volna helye a Corpus Jurisban, akkortól Werbőczy munkája lett az egyik elemi dísze a törvénytárnak. A bécsi kiadás első része a Hármaskönyvet, a második része a Mosóczy és Telegdy-féle gyűjteményt, a harmadik pedig 1584 óta 1604-ig megalkotott törvényeket tartalmazza. A törvénygyűjtemény bécsi kiadását 1653-ban a sárospataki kiadás követte. Ez a gyűjtemény az 1604-től 1649-ig kiadott törvényeket is magában foglalta. Az 1688. évi kiadás, mely egy egyszerű utánnyomással készült el Pottendorfban, már kibővült az 1655. és az 1659. évi törvényekkel is.

Szentiványi Márton, nagyszombati főiskola könyvnyomtató intézetének igazgatója rendezésében jelent meg 1696-ban az új kiadása a gyűjteménynek. Ő használta először – nyilván a Corpus Juris Civilis és a Corpus Juris Canonici mintájára – a Corpus Juris elnevezést. (Corpus Juris seu decretum generale). A bécsi kiadás mintájára ez is három részből áll. Az első rész a Tripartitumot, a második Mosóczy Zakariás által összegyűjtött végzéseket, a harmadik rész pedig az 1687-ig kibocsátott törvényeket tartalmazta. Második kiadása 1734-ben, harmadik kiadása 1743-ben szintén az intézet által látott napvilágot. Ebben az utolsó kiadásban az 1687 és 1741 közötti törvények is megtalálhatók.

A Corpus Juris a magyar országos végzeményeknek (decretum regis) vagy törvényeknek (decreta) a gyűjteménye. Ami nem került bele a Corpus Jurisba, azt a gyakorlatban nem is alkalmazták, és így hatályát veszítette. Két gyűjteményt jelent, melyek nem vonhatók össze. Az egyik, a régi törvénytár, mely első királyunk, Szent István idejétől kezdve, a jelen század közepéig (1848) terjedő nyolc század alatt keletkezett országos törvényeknek magáneredetű, hézagos, itt-ott csonka, nem mindenben tökéletes, és sok idegen elemet is magába ölelő; de mindamellett a több évszázadra terjedő használat révén zárt egésszé (corpus juris clausum) vált és köztekintélyre emelkedett gyűjteménye. A másik, melyet új törvénytárnak is nevezhetünk, azokat az évenként hivatalosan és hiteles alakban közrebocsátott országos törvényeket foglalja magába, melyeket a magyar törvényhozó hatalom 1867 óta napjainkig alkotott.

Mária Terézia 1743-ban a jezsuitáknak adta a mű kiadásának kizárólagos jogát, hivatalos jelleggel ruházva fel ezáltal a gyűjteményt. 1751-ben Szegedi János, nagyszombati egyetemi tanár már ilyen hivatalos kiadást szerkesztett, bevezetvén ebben azt az újítást, hogy a törvények cikkelyeit szakaszokra (paragrafusokra) osztotta, jelentősen megkönnyítve ezzel a kötet kezelhetőségét. Az ezt követő 1779. évi kiadás Budán látott napvilágot. Később toldalékként magánmunkákat is csatoltak a törvénygyűjteményhez, így kerültek bele például a tárnokjogi cikkek (Articuli juris tavernicalis), Mária Terézia 1747. évi katonai rendtartása vagy III. Ferdinánd Praxis Criminalisa. Budán még két kiadás jelent meg, 1822-ben, majd 1844-ben. Ez az 1844. évi kiadás forgott leginkább közkézen. Tekintettel arra, hogy a Corpus Juris Hungarici századokon át az egyik legnépszerűbb kiadvány volt Magyarországon, a kiadók és a szerkesztők sokszor használták fel a törvénygyűjteményt arra, hogy benne, az összeállításba egyébként nem tartozó, de a jogélet, a jogirodalom fejlődése szempontjából fontos anyagokat ismertessenek, népszerűsítsenek. Így kerültek a gyűjteménybe a tárnokjogi cikkek, Kitonich János Directio Methodicaja, a Praxis Criminalis, de így került oda maga a Hármaskönyv is. Ezek a toldalékok az 1844-46-os kiadásból már kimaradtak.