Betűméret
kicsinyít
alapméret
nagyít

Gratz Gusztáv: A dualizmus kora

Gratz Gusztáv: A dualizmus kora
Gratz Gusztáv: A dualizmus kora: Magyarország története, 1867–1918. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1992. (Reprint kiadás) 1-2. kötet.

A kiadás digitalizált változata elérhető a portálon. Szerzői jogi védelem alatt áll.

Forrás: Török Pál: A dualizmus kora 1-2. = Századok. 1938. LXXII. évf. 7-8. szám. 381–382.p.

"(...) A politikának minden állam életében észlelhető primátusa nálunk a belpolitika primátusává zsugorodott, sőt különösen 1867 óta a parlament primátusává. Egészen érthető, ha a kor történetírója főforrásul a parlament naplóit választja. Ez a választás a tipikus angol történetírók munkáihoz teszi hasonlóvá Gratz kötetét. Mint az angolok, legpedánsabban ő is a kormányváltozásokat írja le, aztán nála is fontosak a pártalakulások, a választások, a személyi kérdések. A parlamenti tárgyalások alapulvétele következtében krónikaszerű eseményfölsorolásból olvastat ki a szerző olyan feltűnő jelenséget, amilyen az egész magyarság értelmes állásfoglalása volt az 1870-71-i háború korában. Ezt a módszert átviszi a gazdasági élet jellemzésére is és az 1867- 72-i vasútépítő lázat, később a tőkeképződés rohamosságát krónikaszerű előadással érzékelteti. Ennek a külsőleg is objektív eljárásnak a gazdasági élet tárgyalásában az az egyik magyarázata, hogy Gratz a dinamikusabb források (pl. kereskedelmi kamarai jelentések) helyett a statikusabbakat (compassok) választotta.

Az angolos, a parlamenti életet alapul vevő felfogásnak logikus kiegészítője a vezető államférfiak egyéni jellemzése. Ezek a portrék Gratz kötetének legértékesebb és legélvezetesebb részei. Kiolvasható belőlük, hogy Gratz a kiegyezési politikának, ebben a két Tiszának és különösen Tisza Istvánnak híve és bámulója. Senkit olyan melegen nem jellemez, mint Tisza Istvánt, bár színgazdag palettája lehetővé teszi, hogy mindenkit egyénileg, sokoldalúan és politikai ellenfeleket is emberileg ábrázoljon. Kitűnő a nagy szónok Apponyi és a hozzá hasonlóan finom műveltségű ifj. Andrássy Gyula arcképe, de bevésődik az emlékezetbe Lónyay Menyhért, Wekerle Sándor, Ferenc József, Ferenc Ferdinánd, Lukács László és még sok más egyén jellemzése is. Ezekről lapokon át ír, de tud egyéni arcképet rajzolni néhány vonással is.

Ítéleteiben óvatos. A magyar álláspont fényes győzelmének mondja a Hohenwart-kísérlet visszaverését, de mint más esetekben, úgy itt is melankolikus gondolatokat fűz a megállapításhoz: hátha jobb lett volna amúgy? Tökéletesen és nyomatékosan az obstrukciót ítéli el. Ez vett el 15 drága évet a magyar államélet fejlődésétől, ez szállította le hadikészültségünket és ez ásta alá a monarchia és benne Magyarország tekintélyét, e miatt bátorodtak föl ellenünk való támadásra olyanok, akik különben gondolatban sem mertek volna a monarchia ellen fordulni. Annyira elfogja a szenvedély Gratzot, hogy az obstrukció korában az obstrukció mellett vagy ellene harcolókhoz hasonlóan az ő figyelme is elterelődik a külpolitikától. Míg előbb és utóbb élénk figyelemmel kíséri a világ eseményeit, az obstrukció korához érve, munkájának ez a fényoldala – a diplomáciai játék éles körvonalazása – mintha elhomályosulna, csak mellékesen, vagy mintegy az obstrukció folytatása elleni érv gyanánt kap megvilágítást – pl. Tisza István beszédeiben kerül szóba az antant összefogásának erősödése. Súlyosan bírálja a függetlenségi párt külpolitikai korlátoltságát és vakságát, nem ismeri el a vezényleti nyelv reálpolitikai jelentőségét. Sokan a parlamenti küzdelmek előtérbe helyezésének akaratlan kritikáját fogják látni abban a meglepő állításában, hogy a világháborút megelőző negyedszázad parlamenti anarchiájában zavartalanul, rohamosan haladt a monarchia gazdasági fejlődése. De vajon hova fejlődött volna normális viszonyok között? Vagy talán azért érhette el azt a fokot is, mert a hosszú békében az emberiség elszokott a komoly fölfordulás lehetőségének gondolatától?

A gazdasági ügyek szakszerű tárgyalása közben is háttérbe szorulnak az élesen jellemzett egyének mellett a társadalmi csoportok, a tömegek. A nemzetiségi kérdés tárgyalásáról ezt kevésbé mondhatjuk el, már az egyházpolitikai helyzetnek és a zsidóság szerepének ismertetését a mai olvasó kevesellni fogja. Itt, valamint a birtok- és jövedelem-eloszlás, a kivándorlás és más kérdések esetében talán a terjedelem korlátozta Gratzot abban, hogy kedve és tudása szerint merítse ki a tárgyat. (...)"