Betűméret
kicsinyít
alapméret
nagyít

Püski Levente: A magyar felsőház története, 1927-1945

Püski Levente: A magyar felsőház története, 1927-1945
Püski Levente: A magyar felsőház története, 1927–1945. Budapest: Napvilág, 2000. 199 p.

A kiadás digitalizált változata elérhető a portálon. Szerzői jogi védelem alatt áll.

Forrás: Zeidler Miklós: Püski Levente: A magyar felsőház története, 1927–1945. = Múltunk, 2000. XLV.évf. 3. szám, 239–246.p. (részlet)

"E munka -–mint azt a szerző hangsúlyozza – alapvetően politika- és intézménytörténeti jellegű, de korszerűen az. A mű gerincét alkotó, és a felsőház működését részletesen taglaló kronologikus fejezeteket, valamint a jogtörténeti fejtegetéseket ugyanis politikaelméleti és szociológiai vizsgálatok és elemzések egészítik ki. (...) Dícséret illeti a szerzőt, mert összefoglaló jelleggel és a tudomány szempontjainak megfelelően elsőként ismertette a témát. (...) A második kamara történetének megírása annál is nehezebb feladat, mivel a képviselőház történetéről még nem született hasonló összefoglalás, márpedig köztudott, hogy az országgyűlésben 1927–1945 között az alsóház legitimációja erősebb, szervezettsége jobb, jogköre szélesebb, tehát politikai súlya is nagyobb volt a felsőházénál. (...)

A munka első fejezete részletesen foglalkozik a felsőház felállításának (helyreállításának) körülményeivel, a felsőházi törvény vitájával. Ismerteti a második kamarával kapcsolatos eltérő koncepciókat: a szenátus jellegű (területi), a hagyományos (arisztokratikus - klerikális) vagy a korporatív típusú megoldásokat, és kitér arra is, hogy egy szűkebb csoport egyszerűen az 1918-ig működött – azután pedig az ún. örködő bizottságban. (...) Végül gr. Bethlen István miniszterelnök szándékainak megfelelően olyan, vegyes felépítésű felsőház alakult, amelyben a demokratikus értelemben vett legitimációt a tagok képzettsége, műveltsége és a szervezet szakszerűsége helyettesítette. A felsőház kompromisszumteremtő, kiegyenlítő funkciót látott el, és szerepet játszott a konszolidáció útján egyébként is sikeresen haladó politikai rendszer stabilizálásában. Ezt többek között az is lehetővé tette, hogy a vegyes összetételű, de társadalmilag nem nagyon tagolt felsőház túlnyomó részben a középrétegek és az elit tagjait vonultatta fel. (...)

A "tipikus" felsőházi tag "konzervatív szellemiségű" "kormánytámogató pártonkívüli" volt, aki befolyását nem csupán a mögötte állóknak köszönhette, hanem általában saját személyiségének, tiszteletreméltó életútjának is.(...) A képviselet kifejezés nem is feltétlenül alkalmas a felsőház legitimációjának körülírására, hiszen az arisztokrata tagok, a méltóságviselő és a kormányzói kinevezettek csoportja nyilvánvalóan az államhatalom és a társadalmi elit vezető erejének leképeződése volt, s azt is nehéz eldönteni, hogy például az egyházak és a törvényhatóságok az intézményeket vagy az igazgatásuk alá tartozó népességet reprezentálták-e. (...)A tagoknak csak mintegy tizede tartozott valamely politikai párthoz – túlnyomórészt persze a mindenkori kormánypárthoz –, a közöttük felmerülő, rendszerint nem túl éles véleménykülönbségeket elsősorban személyes meggyőződésük diktálta. (...)

A kronologikus fejezetekben a szerző négy vizsgálati szempontot érvényesít. Számba veszi a felsőház legfontosabb politikai kérdésekben tett állásfoglalásait, döntéseit, ismerteti belső struktúráját, továbbá bemutatja viszonyát a kormányhoz és a képviselőházhoz. A felsőház nem rendelkezett ugyanazokkal a jogosítványokkal, mint a képviselőház.(...) Püski Levente kötetének utolsó fejezete a felsőház működésével és belső struktúrájával foglalkozik, s bár elhelyezésénél, hangulatánál és tartalmánál fogva inkább összefoglaló jellegű, némely részeit talán érdemes lett volna a bevezetőbe illeszteni, másokat pedig az összegzésbe iktatni. A könyv kezelését és a felsőházzal foglalkozó további információk szerzését, esetleges későbbi kutatásokat megkönnyíti a névmutató, valamint a különböző mellékletek."