Betűméret
kicsinyít
alapméret
nagyít

A tanácsigazgatás szervei, 1950-1970.

A tanácsigazgatás szervei, 1950-1970.
A tanácsigazgatás szervei, 1950-1970. Müller Veronika, Boreczky Beatrix, G. Vass István (szerk.) Budapest: Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, 1988. 325 p.

A kiadás digitalizált változata elérhető a portálon. Szerzői jogi védelem alatt áll.

Forrás: Jutasi György: A tanácsigazgatás szervei 1950-1970. = Állam és Igazgatás, 1989. XXXIX. évf. 3. szám, 285.p.

Az Új Magyar Központi Levéltár, valamint a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó jóvoltából 1985-ben A magyar állam szervei 1945–1950 című lexikon kiadásával közigazgatás-történeti sorozat indult azzal a, céllal, hogy a magyar állam szerveit, szervezetének alakulását napjainkig feldolgozza. A sorozat következő részeként a közelmúltban jelent meg A tanácsigazgatás szervei 1950–1970 című kötet, amely a tanácsok megalakulásától a III. tanácstörvényig mutatja be a tanácsrendszer-szervezet történetét. A kötet kiadása gyakorlati indíttatású volt, mert a levéltáraknak kíván segítséget nyújtani a tanácsi iratanyag feldolgozásához. A vállalkozás azonban elsősorban a közigazgatással és a legújabb kori magyar történelemmel foglalkozó kutatók, valamint a gyakorlati szakemberek – különösen tanácsi vezetők és dolgozók – érdeklődésére is számot tarthat, mert a szervezettörténeti ismeretek hozzájárulhatnak a mai folyamatok, a jelenlegi tanácsi szervezeti struktúra megértéséhez és értékeléséhez.

A lexikon – műfajának megfelelően szócikkekben – az I. és II. tanácstörvény, illetve végrehajtási rendeletei és a hatályos tanácstörvényt közvetlenül előkészítő, az 1965. évi 8. törvényerejű rendelet felhatalmazásán nyugvó jogalkotás feldolgozásával mutatja be az 1950–1670 között működő tanácsi szervezetet. A feldolgozás elsődlegesen a szűkebb értelemben felfogható, a tanácstörvényekben intézményesített szervtípusokra (tanács, végrehajtó bizottság, bizottságok, tisztségviselők, szakigazgatási szervek) terjed ki, de a teljesebb körű áttekintés átfogja azokat a szakigazgatási tevékenységeket végző egyéb szerveket is, amelyek irányítási viszonyaik által kapcsolódnak a tanácsi szervezethez. (Azokról a szervekről van szó, amelyeket a későbbi terminológia például szakigazgatási intézményként vagy tanácsi szakbizottságként határozott meg.) A helyi igazgatási szervezet rendszerének átfogó és maradéktalan megismerését a sorozat tervezett következő kötete teszi majd lehetővé, amely az ugyancsak 1960–1970 közötti időszakra a központi igazgatás mellett a centrális alárendeltségű szervek bemutatására is vállalkozik.

A lexikon elsődleges szerkezeti tagolása a megismétlés és az áttekintés megkönnyítése érdekében a szervtípusokat állítja a középpontba, és az egyes szervtípusokon belül mutatja be a különböző tanácsszintekre vonatkozó szabályozást. Az áttekintést ágazati táblák és a szócikkek (a bemutatott szervek) jegyzéke segíti. Az egyes szócikkek a szervezeti kérdések (létrehozatal, megszűnés, belső tagolás) mellett a szerv feladat- és hatásköreinek alakulását is bemutatják.

A lexikon céljának megfelelően a tárgyát alkotó időszak joganyagára támaszkodva azokat a szerveket „írja le", amelyek felállításának lehetőségét vagy kötelezettségit a jog megfogalmazta. Emellett azonban jóllehet korlátozott körben – esetenként a szabályozási hézagok kitöltése érdekében – elméleti munkák és levéltári kutatások eredményei is hasznosultak. Kevésbé volt lehetőség a helyi végrehajtás konkretizálására, valamint a bizottságok és 1969-től elvileg a szakigazgatási szervek esetében feldolgozási nehézségeket okozott a jogi szabályozás is, amely e szervtípusok tekintetében a tanácsoknak önállóságot biztosított. Ezáltal az említett területeken a szócikkek szerzői jogszabályok helyett a központi igazgatás szervezeti ajánlásait dolgozhatták fel.

Az Összesen 325 oldal terjedelmű lexikon nagyobb része, csaknem kétharmada a tanácsi szakigazgatás különböző szervezeti formáit mutatja be. Kétségkívül e szócikkek a legértékesebbek, mert a nehezen hozzáférhető jog- ós utasításanyag feltárásával – mintegy újraközlésével – ismeretlen vagy elfeledett tényeket és adatokat tartalmaznak.