Betűméret
kicsinyít
alapméret
nagyít

Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében

Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. 1-3. kötet. Budapest: Grill, 1906.

A kiadás digitalizált változata elérhető a DTT portálon. Szabadon hozzáférhető.

Forrás: Staud Lajos: Magyar magánjog mai érvényében 1-3. kötet. Írta: dr. Márkus Dezső a kir. Curiához beosztott kir. itélőtáblai biró. = Jogtudományi Közlöny 1907. XLII. évf. 8.szám, 61-62.p.

Dr. Márkus Dezső a jog művelésének ama terén mű­ködik és tűnik ki leginkább, amelyen a múltak és a jelen eszmekincseinek összegyűjtése, rendszeresítése van folyamat­ban, feladatul tűzve. E működéshez nagy önmegtagadást, fel nem becsülhető szorgalmat igénylő, testet-lelket kime­rítő munka szükséges és az ilyen munka is csak úgy vezet sikerre, ha nagy képzettséggel, tájékozottsággal és éles bí­ráló erővel párosul. Ilyen munka eredményével állunk szem­ben, amikor Márkus Dezső magánjogi művére tekintünk. Nem illenék tisztelgés nélkül elhaladnunk e mű előtt, nehogy az élet, a fejlődési folyamatok ama felületes szemlélőjéhez hasonlítsunk, aki megfeledkezve azokról a gondokról, fára­dalmakról, az emberi és a természeti viszonyokban rejlő ne­hézségekről, a kiadásokról, amelyekkel a föld megmunkálása, megtermékenyítése jár, a földműves munkájáról csak akkor vesz tudomást, amikor az áldást aratja, betakarítja, élvezi, ér­tékesiti a gazda.

Dr. Márkus Dezső munkája az előkészítésnek, a meglevő rendszeres összegyűjtésének az eredménye. Hasznos, nagyon hasznos eredmény, aminthogy Márkus Dezső is hasznos, igen hasznos ember. Minden munkája ezrek és ezrek munkájának a könnyítésére irányul. Gyűjtő, összefoglaló, rendszeresítő, gyakorlati munka. A teljes Corpus Juris ezer és ezer hasznos gyakorlati útbaigazításával, a felsőbíróságok gyakorlatának, a magyar közjog, most pedig a magyar magánjog teljes anyagának rendszeres összegyűjtése hiteles, megbízható tar­talommal; mindmegannyi mértföldjelzői az ő nagy tevékeny­ségének, bámulatos munkabírásának, jogászi tájékozottságá­nak és kiváló képzettségének. Hogy működésétől az abszolút értékű hasznosságot emelem ki különösen, az oka az, hogy jóllehet én is tartom azt, hogy az elméleti tudás a gyakorlat czéljaira szolgál s erre a czélra nélkülözhetetlen, vagy amint ami nagy professorunk mondja: tulajdonképpen az elméleti előkészültség foka az, ami voltaképpen valakinek a gyakor­lati működését annak elérhető mértéke és értéke tekinteté­ben mintegy előre meghatározza és csak az elméleti készült­ség az, amely az esetekben és a jelenségekben rejlő tanulsá­gokat felfogni s a továbbképzés szempontjából magába szívni képes, mindazonáltal hálás, nagyon hálás tudok lenni azért, hogy valaki a pozitív anyag tömkelegében és a birói gyakorlat szövevényeiben útbaigazít s helyettem összeállítja, még pedig az alaptól kezdve a tetőzetig szakszerűen, híven és lelkiismere­tesen mindazt, amit az adott esetben szemmel kell tartanom. Márkus Dezső műve az alkotandó magyar polgári tör­vénykönyv tervezetének a tudomány mai álláspontjával meg­egyező rendszerében, megtartva e kereten belül a fejezeti be­osztást is, közli az összes magánjogi tételes anyagot a leg­régibb idők s főleg a magyar jogélet dicsősége : a Hármas­könyv még életben, erőben levő rendelkezéseitől kezdve, majdnem a tegnapig; tartalmazza továbbá a vonatkozással bíró jogtételeket' és a királyi, miniszteri rendeleteket, végül az összes döntvénytárakat majdnem feleslegessé tevő módon közölt bírói joggyakorlatot.”