Betűméret
kicsinyít
alapméret
nagyít

Suhayda János: A honosításról és a külföldiekről, magyar és külföldi jogi kútfők szerint : tájékozásul a törvényhozás terén.

Suhayda János
Suhayda János: A honosításról és a külföldiekről, magyar és külföldi jogi kútfők szerint : tájékozásul a törvényhozás terén. Pest: Hartleben Adolf, 1867. 135 p.

Forrás:
Készítette: Sárdi Adrienn, NKE gyakornok. Az Országgyűlés Hivatala és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésében megvalósuló gyakornoki program résztvevője. (2018. november)

„A honosításokról és a külföldiekről magyar és külföldi jogi kútfők szerint” című mű 1867-ben, Pesten, Hartleben Adolf nyomdájában, Kertész József közreműködésével került kiadatásra. A kiadvány szerkezetét tekintve Suhayda eltért a megszokott felosztástól. Nem voltak nagy átfogó fejezetek és azon belüli kisebb részek, pusztán bizonyos tárgyköröket dolgozott fel logikai sorrendben. (Ilyen például: „Az 1849 utáni állapotok IV”; „Az 1847-ki törvényjavaslat különösen V.VI.VII”).

A mű megírása egy rendkívül hosszadalmas munkafolyamat eredménye volt. A honosítás témájával a szerző már régóta foglalkozott. A tárgykörhöz kapcsolódóan korábban a „Magyarország“ című lapban „A honosítás-ról” címmel megjelent egy munkája. „A honosításokról és a külföldiekről magyar és külföldi jogi kútfők szerint” viszont egy későbbi, további vizsgálódások eredményeit tartalmazó mű. (…) „a jelen gyűjteményben tetemes módosításokkal és hozzáadásokkal, melyeket a folytatott búvárkodás és a készletnek újból lett gondos átnézése s meghányása szolgáltatott.” A honosítás – illetve a mű - kérdéseinek jelentősége, még abban is rejlett, hogy míg az 1844-es országgyűlésen a honosítás „csak” a kerületi tanácskozásokban kapott szerepet, addig az 1847-es országgyűlésen, már komoly megbeszélések, egyeztetések övezték a témát. Továbbá kihangsúlyozásra került még a honosítás jövőbeli szerepe, mint a magyar törvényhozás egyik fő területe.

Ahhoz, hogy az olvasó minél könnyebben megértse, hogy mi is az a honosítás és miért van nagy jelentősége Suhayda az 1848-ig alkalmazott honosítási szabályozásokat jellemezte. Kiemelte, hogy ezen, szokásbeli, törvényi szabályozások a polgári korban már elavultak, azonban az elemzés betekintést adott a magyar honosítás jellegébe, például hogy kikre vonatkozott a honosítás. A korszakokon átívelő leírás egészen Szent István korától kezdve, az Aranybullán át egészen a reformkorig bemutatta a Magyarország területére érkező idegenek viszonyait. Az évszázados különbségek ellenére számos helyen megfigyelhetőek voltak bizonyos hasonlóságok például: „(…) az egynyelvű és szokású nép gyenge”, ezen idézet arra vonatkozhatott, hogy szükség lett volna az nemzetiségek integrálására, hogy a sokszínűség által erősebb legyen a nemzet.Az idegenek nemesi jogokból való kimarasztalásai, az idegenek egyházai is hosszas magyarázásra kerültek. A következőkben a történeti áttekintés során felvetett honosítási jellegek kerültek összeszedetten felsorolásra, többek között: honosítást csak az uralkodó engedélyezhet.

Elmondható, hogy a honosításra vonatkozó szabályozások nagyrészt az ünnepélyes honosításról szóltak. Ezen gondolatmenetből vezetődik le a tulajdonképpeni honosítás, mint fogalom mögöttes tartalma is. A honosítás által a „testvérhaza” honosított tagjai főrendi titulust kaptak. A későbbiekben a honosítás következményei is felvetődtek. A főrendiséget megszerzők mellett, főként a honosított idegen leszármazottjai, polgárokká váltak, akik ipari tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország fejlődéséhez. (A honosított idegen gyermekei már teljesen beolvadtak a magyar közegbe, esetleges idegen származásukra pusztán a nevük utalhat.) A kötet a továbbiakban olyan egyedi területekre is betekintést nyújt, mint például a honosítás kérdésköre más államokban, vagy ami még ennél is érdekesebb: a magyar bíróság honosítással kapcsolatos határozatainak a gyakorlati megvalósításai külföldön. Suhayda sorra vette a különféle országok arra vonatkozó szabályozásait, hogy miképpen hajtják végre a külföldi bíróságok által hozott határozatokat. „Lengyelhonban külföldi bíróságok által hozott ítéletek csak úgy hajthatók végre, ha a felperes adósát előbb az illető bíróság elé beidézteti, és ott végrehajtási végzést kér.”

A mű zárásaként pedig egy jövőbeli képet kaphatott az olvasó, a honosítás irányainak továbbvitele kapcsán. A főbb pontok összegzésén kívül fontossá vált, hogy a törvényalkotó a honosítási kérdések kapcsán minél több aspektusból vizsgálódjon. „(…) azt óhajtanók, hogy mielőtt a törvényhozás számos teendői közt e feladat megoldásához fogna, azt minél több oldalról fejtegetve és tisztázgatva találná!”