Betűméret
kicsinyít
alapméret
nagyít

Eredmények

ÖSSZESÍTETT ADATOK

Digitalizált kötetek száma összesen: 5272 kötet
Oldalszám összesen: 2 millió oldal

A Digitalizált Törvényhozási Tudástár (DTT) projekt keretében 5272 kötetet digitalizáltunk, összesen 2 millió oldal terjedelemben.

A projekt honlapján elérhetővé tettük az Országgyűlési Könyvtár által korábban digitalizált állományokat is, így a portálon a felhasználók jelenleg közel 3 millió oldal terjedelemben érhetnek el digitális tartalmakat.

A digitalizált állományt a hatályos szerzői jogi jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően szolgáltatjuk.

Digitalizáltuk a jog, a közigazgatás, a történettudomány, a nemzetpolitika és az Országgyűléssel foglalkozó szakirodalom jelentős dokumentumait, neves szerzők kiemelkedő műveit. A szerzői jogok korlátjaira is tekintettel főként az 1867–1945 között megjelent időszakból választottuk ki a műveket.

Elérhetővé tettük az 1945 előtt megjelent jogi folyóiratok jelentős részét.

Jelentősen bővítettük a történeti jogforrás állományt (közlönyök, döntvénytárak).

Digitalizáltuk a legnagyobb döntvénytár sorozatokat.

A hivatalos közlönyök körében a legjelentősebb minisztériumok hivatalos lapjait (belügyi, igazságügyi, külügyi, mezőgazdasági, oktatási és művelődési) választottuk ki digitalizálásra.

A digitalizált állományt a DigiTool gyűjteménykezelő szoftveren keresztül szolgáltatjuk.

Böngészés

A digitalizált köteteket a hierarchikus struktúrában rendezett gyűjteményekben lehet áttekinteni, böngészni. A gyűjteményeken belül további algyűjtemények segítik a tájékozódást. A DTT nagyobb gyűjteményei a következők: jogforrások, könyvek, folyóiratok. Minden típus esetében meghatároztunk egy ún. alapértelmezett nézetet, amely szerint megnyithatjuk a köteteket. A felhasználó változtathat ezen, ha a képernyő bal oldalán az ún. aktuális nézet legördülő menüben másik nézetet állít be.

Keresés

A DigiTool szoftver lehetőséget ad egyszerű és összetett keresésre, valamint a keresés finomítására is. Hagyományos módon kereshető a könyvek és a cikkek szerzője, címe, kiadója, valamint a megjelenési év. Tárgyszavak segítségével még pontosabban kereshetővé tettük a könyvek és a cikkek tartalmát. Kereshetővé tettük a digitalizált szöveg minden szavát. A keresett kifejezés kiemelésre kerül a digitalizált szövegben.

Megjelenítés

A keresést követően az eredményt többféle találati listában megnézhetjük, amelyek újrarendezhetők szerző, cím, időrend és dokumentumtípus szerint.
Begépeltük a könyvek tartalomjegyzékét. A könyvek főfejezeteit egy PDF-ben helyeztük el. A digitalizált köteteket a nyomtatott művekhez hasonlóan lapozhatjuk is.

Hozzáférés

Azok a digitalizált művek, amelyek a hatályos szerzői jogi szabályok szerint szerzői jogi védelem alá tartoznak, tudományos kutatás vagy egyéni tanulás céljából az Országgyűlési Könyvtár helyiségeiben elhelyezett számítógépek képernyőjén megjeleníthetők.
Azokat a digitalizált műveket, amelyek a hatályos szerzői jogi szabályok szerint nem tartoznak szerzői jogi védelem alá, a nyilvánosság számára szabadon hozzáférhetővé tesszük.

Ez esetben: letölthetjük, elmenthetjük a kötetek egészét, vagy egyes oldalait; ill. nyomtathatjuk a kötetek egészét, vagy egyes oldalait.


ADATOK A KÖZLÖNYÖKRŐL

Közlönyök száma összesen: 11 közlönycím
Oldalszám összesen: 445.144 oldal
Kötetek száma összesen: 1129 kötet
Füzetszámok összesen: 209.24 füzetszám

Böngészés: A DigiTool nyitó oldalán áttekinthetjük a digitalizált köteteket a hierarchikus struktúrában rendezett gyűjteményekben. A gyűjteményeken belül további algyűjtemények segítik a tájékozódást.

Gyűjtemények: A közlönyök gyűjteményei tartalmazzák az ágazati közlönyöket: belügyi, honvédelmi, igazságügyi, gazdasági, oktatási és művelődési, külügyi, mezőgazdasági.

Alapértelmezett nézet: A közlönyök alapértelmezett nézete, a teljes lapszámok nézet, amely esetben az adott közlönyévfolyam lapszámait láthatjuk a képernyőn.

Változtathatunk ezen, ha a képernyő bal oldalán az ún. aktuális nézet legördülőmenüben másik nézetet állítunk be, amelyek a következők lehetnek: teljes lapszám, oldalak, teljes év és Lapozás.

Hozzáférés: A közlönyöket a hatályos szerzői jogi szabályoknak megfelelően tesszük a nyilvánosság számára hozzáférhetővé.

Mentés: Letölthetjük, elmenthetjük a közlönyök egyes oldalait, füzetszámait és a teljes évfolyamot is.

Nyomtatás: Nyomtathatjuk a közlönyök egyes oldalait, füzetszámait és a teljes évfolyamot is.

E-mail: Az egyes tételek leíró adatait e-mailben elküldhetjük.

ADATOK A DÖNTVÉNYTÁRAKRÓL

Döntvénytárak száma összesen: 154 döntvénytár
Oldalszám összesen: 295.289 oldal
Kötetek száma összesen: 605 kötet

Böngészés: A DigiTool nyitó oldalán át lehet tekinteni a digitalizált köteteket a hierarchikus struktúrában rendezett gyűjteményekben. A gyűjteményeken belül további algyűjtemények segítik a tájékozódást.

Gyűjtemények:

  • Rendszeres, gyűjteményes döntvénytárak
  • Szakági, tematikus döntvénytárak
    • polgári jogi (magánjogi) döntvények
    • polgári eljárásjogi (polgári perjogi) döntvények
    • büntetőjogi és büntető eljárásjogi döntvények
    • közigazgatási jogi döntvények
    • kereskedelmi és váltójogi döntvények
    • munkajogi döntvények
  • Egyéb, döntvényeket is tartalmazó rendszeres művek, magyarázatok
    • magánjogi rendszeres művek
    • magyarázatok,büntető törvénykönyv magyarázatok
    • bűnvádi perrendtartás magyarázatok

Alapértelmezett nézet: A döntvénytárak alapértelmezett nézete, az oldalak nézet, amely esetben egy döntvénytár köteteit, azon belül az oldalait láthatjuk a képernyőn.

Változtathatunk ezen, ha a képernyő bal oldalán az ún. aktuális nézet legördülőmenüben másik nézetet állítunk be, amelyek a következők lehetnek: oldalak, teljes mű és Lapozás.

E-mail: Az egyes tételek leíró adatait e-mailben elküldhetjük.

Hozzáférés: A döntvénytárakat a hatályos szerzői jogi jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően szolgáltatjuk.

Azok a kötetek, amelyek a hatályos szerzői jogi szabályok szerint szerzői jogi védelem alá tartoznak, tudományos kutatás vagy egyéni tanulás céljából az Országgyűlési Könyvtár helyiségeiben elhelyezett számítógépek képernyőjén megjeleníthetők. Ezt piros színű, zárt lakatot ábrázoló ikon jelzi.

Azokat a köteteket, amelyek a hatályos szerzői jogi szabályok szerint nem tartoznak szerzői jogi védelem alá, a nyilvánosság számára szabadon hozzáférhetővé tesszük. Ezt zöld színű, nyitott lakat jelöli. Ezek esetében lehetőség van a következő felhasználásokra:

Mentés: Letölthetjük, elmenthetjük a könyvek egyes oldalait és a kötetet is.

Nyomtatás: Nyomtathatjuk a könyvek egyes oldalait és a kötetet is.


ADATOK A KÖNYVEKRŐL

Könyvek száma összesen: 1864 mű
Oldalszám összesen: 683.029 oldal
Kötetek száma összesen: 2248 kötet
Böngészés: A DigiTool nyitó oldalán áttekinthetjük a digitalizált köteteket a hierarchikus struktúrában rendezett gyűjteményekben. A gyűjteményeken belül további algyűjtemények segítik a tájékozódást.

Gyűjtemények

  • országgyűlési szakirodalom
    • az országgyűlés (nemzetgyűlés) története, szervezete, működése: az országgyűlés szervezetével (ideértve a delegációkat és a bizottságokat is), illetve tevékenységével foglalkozó művek; az országgyűlés helyszínéről, épületeiről szóló művek;
    • alsóház/képviselőház/nemzetgyűlés: az alsóházzal, a képviselőházzal, a nemzetgyűléssel(annak felépítésével, működésével) foglalkozó művek;
    • főrendiház/felsőház: a főrendi táblával, a főrendiházzal, a felsőházzal (felépítésével, működésével, reformjával) foglalkozó művek;
    • törvényjavaslatok, viták a királlyal, illetve a két ház egymással folytatott levelezése: törvényjavaslatokat, jelentéseket, feliratokat és leiratokat, elfogadott törvényeket és tárgyalásukat, illetve elemzésüket, bírálatukat tartalmazó művek; a jogalkotó tevékenység elemzése;
    • parlamenti jog: népképviseleti intézmények, parlamentarizmus elméleti megközelítése, parlament összehívása, feloszlatása, választási bíráskodás, költségvetési, zárszámadási, interpellációs, mentelmi jog, képviselői jogállás, obstrukció, házszabályi kérdések, kötött-szabad mandátum, összeférhetetlenség, kisebbségek képviselete témáit érintő művek;
    • országgyűlési képviselők, főrendiházi/felsőházi tagok: országgyűlési képviselők, főrendiházi/felsőházi tagok névsora, életrajza, beszédei; lakáskönyvek, visszaemlékezések, naplók, országgyűlési viták gyűjteményei, beszámolók, levelezések, róluk szóló beszédek (pl. gyászbeszéd);
    • „tollrajzok a parlamentről”: a parlamenti munka hátterét, érdekességeit bemutató szépirodalmi művek, anekdoták, gúnyrajzok, humor a parlamentben.
  • jog
    • jogelmélet,
    • alkotmányjog,
    • közigazgatási jog,
    • pénzügyi jog,
    • polgári jog,
    • kereskedelmi jog,
    • munkajog,
    • TB. jog helyett társadalombiztosítási jog,
    • földjog,
    • családjog,
    • büntetőjog,
    • igazságügyi szervezet,
    • polgári eljárásjog,
    • büntető eljárásjog,
    • nemzetközi jog,
    • nemzetközi magánjog,
    • jogtörténet,
    • EU-jog,
    • egyéb jog.
  • politika és történelem
    • közjogi kérdések: államformát, államfőt, államhatárokat, osztrák–magyar közös ügyeket, választójogot, szabadságjogokat érintő művek;
    • kormánypolitika, közélet: belpolitikai eseményeket, intézkedéseket, azok fogadtatását, illetve általában a politikai légkört bemutató művek (röpiratok, életrajzok, választási és egyéb programbeszédek közéleti, napi politikai vonatkozásai);
    • pártok: pártok megalakulása, pártprogramok, pártok állásfoglalásai, az adott kor pártjait bemutató művek;
    • képviselőválasztások: választójogi kérdések, választási programbeszédek, választások lebonyolításával, választások eredményének értékelésével foglalkozó művek;
    • politikusok, közéleti személyiségek: beszédgyűjtemények, portrék, életrajzok, visszaemlékezések, jelentősebb politikusok, közéleti személyiségek beszédei, művei;
    • politikaelmélet, eszmetörténet: elméleti igényű, konkrét magyar politikai eseményeket nem vagy alig tartalmazó művek;
    • politikai mozgalmak (példák: feminizmus, szabadkőművesség, békemozgalom, a 1849 és 1867 közötti emigráció mozgalmai, munkásmozgalom, legitimizmus, revíziós mozgalom stb.);
    • nemzetpolitikai kérdések: kisebbségek, nemzetiségek, kisebbségi jogok, kisebbségi kérdések.

Alapértelmezett nézet: A tartalomjegyzékes könyvek alapértelmezett nézete, a tartalomjegyzéknézet. Ezt azt jelenti, hogy a képernyő bal oldalán láthatjuk a tartalomjegyzéket, jobb oldalon pedig a könyv egy oldalát. A könyvek fő fejezeteit egy PDF-ben helyeztük el, azaz a digitalizált oldalakat „összefűztük”. Az alfejezetek feldolgozására a projekt folytatása esetén lesz lehetőség.

Változtathatunk ezen, ha a képernyő bal oldalán az ún. aktuális nézet legördülőmenüben másik nézetet állítunk be, amelyek a következők lehetnek: tartalomjegyzék, oldalak, teljes mű, Lapozás.

A tartalomjegyzék nélküli könyvek alapértelmezett nézete, az oldalak nézet, amely esetben az adott mű köteteit, azon belül az oldalait láthatjuk a képernyőn.

Változtathatunk ezen, ha a képernyő bal oldalán az ún. aktuális nézet legördülőmenüben másik nézetet állítunk be, amelyek a következők lehetnek: oldalak, teljes mű, Lapozás.

E-mail: Az egyes tételek leíró adatait e-mailben elküldhetjük.

Hozzáférés: A köteteket a hatályos szerzői jogi jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően szolgáltatjuk.

Azok a kötetek, amelyek a hatályos szerzői jogi szabályok szerint szerzői jogi védelem alá tartoznak, tudományos kutatás vagy egyéni tanulás céljából az Országgyűlési Könyvtár helyiségeiben elhelyezett számítógépek képernyőjén megjeleníthetők. Ezt piros színű, zárt lakatot ábrázoló ikon jelzi.

Azokat a köteteket, amelyek a hatályos szerzői jogi szabályok szerint nem tartoznak szerzői jogi védelem alá, a nyilvánosság számára szabadon hozzáférhetővé tesszük. Ezt zöld színű, nyitott lakat jelöli. Ezek esetében lehetőség van a következő felhasználásokra:

Mentés: Letölthetjük, elmenthetjük a könyvek egyes oldalait és a kötetet is.

Nyomtatás: Nyomtathatjuk a könyvek egyes oldalait és a kötetet is.


ADATOK A FOLYÓIRATOKRÓL

Folyóiratok száma összesen: 73 folyóiratcím
Oldalszám összesen: 600.000 oldal
kötetek száma összesen: 1674 kötet
Évfolyamok száma összesen: 1100 évfolyam
Füzetszámok összesen: 20.800 füzetszám
Folyóiratcikkek összesen: 90.000 folyóiratcikk
Böngészés: A DigiTool nyitó oldalán át lehet tekinteni a digitalizált köteteket a hierarchikus struktúrában rendezett gyűjteményekben. A gyűjteményeken belül további algyűjtemények segítik a tájékozódást.

Gyűjtemények: A folyóiratokat betűrendben tettük elérhetővé.

Alapértelmezett nézet: A folyóiratok alapértelmezett nézete, a cikkek nézet, amely esetben a folyóiratcikkeket láthatjuk a képernyőn. A folyóiratok esetében láthatjuk a digitalizált évfolyamokat, ezen belül az egyes füzetszámokat, majd ezen belül az egyes cikkeket.

Változtathatunk ezen, ha a képernyő bal oldalán az ún. aktuális nézet legördülőmenüben másik nézetet állítunk be, amelyek a következők lehetnek: cikkek, teljes lapszám, oldalak,Lapozás.

Hozzáférés: A folyóiratokat és az abban található egyes cikkeket a hatályos szerzői jogi szabályoknak megfelelően tesszük a nyilvánosság számára hozzáférhetővé. A szerzői jogi védelem alá tartozó cikkek tudományos kutatás vagy egyéni tanulás céljából az Országgyűlési Könyvtár helyiségeiben elhelyezett számítógépek képernyőjén megjeleníthetők.

Mentés: Letölthetjük, elmenthetjük a folyóiratcikkeket, azok egyes oldalait, a folyóiratok teljes füzetszámát és a teljes évfolyamot is, ha az nem tartozik szerzői jogi védelem alá.

Nyomtatás: Nyomtathatjuk a folyóiratcikkeket, azok egyes oldalait, a folyóiratok teljes füzetszámát és a teljes évfolyamot is, ha az nem tartozik szerzői jogi védelem alá.

E-mail: Az egyes tételek leíró adatait e-mailben elküldhetjük.

A kiadványok teljessége: A kiadványokat teljességre törekvően digitalizáltuk. Azokat, amelyek a Könyvtár állományából hiányoztak beszereztük más könyvtártól (közel 20000 oldalt), de a digitalizált állomány még így is tartalmaz hiányokat. Ezek további pótlását folyamatosan végezzük.


ADATOK A KORÁBBAN DIGITALIZÁLT ÁLLOMÁNYRÓL

Összes kötet 1649 kötet
Összes oldalszám 860.774 oldal

ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI NAPLÓKRÓL ÉS IROMÁNYOKRÓL (1861–1990)

Képviselőházi napló  
kötetek száma összesen: 658 kötet
Oldalszám összesen: 243.016 oldal
Főrendi/Felsőházi napló  
kötetek száma összesen: 60 kötet
Oldalszám összesen: 17.409 oldal
Összes naplókötet: 718 kötet
Összes napló oldalszám: 260.425 oldal
Képviselőházi iromány  
kötetek száma összesen: 505 kötet
Oldalszám összesen: 228.161 oldal
Főrendi/Felsőházi iromány  
kötetek száma összesen: 211 kötet
Oldalszám összesen: 99.405 oldal
összes irománykötet: 716 kötet
összes iromány oldalszám: 327.566 oldal

Gyűjtemények:


  • Főrendiházi irományok (1865–1918),
  • Felsőházi irományok (1927–1944),
  • Főrendiházi naplók (1861–1918),
  • Felsőházi naplók (1927–1944),
  • Képviselőházi irományok (1861–1918),
  • Nemzetgyűlési irományok (1920–1926),
  • Képviselőházi irományok (1927–1944),
  • Nemzetgyűlési irományok (1945–1947),
  • Országgyűlési irományok (1947–1990),
  • Képviselőházi naplók (1861–1918),
  • Tanácsok Országos Gyűlésének Naplója (1919),
  • Nemzetgyűlési naplók (1920–1926),
  • Képviselőházi naplók (1927–1944),
  • Nemzetgyűlési naplók (1944–1947),
  • Országgyűlési naplók (1947–1990).

Böngészés: A nyitó oldalon a Főrendiházi, felsőházi és Képviselőházi köteteket időrendben tekinthetjük át.

Naplók: A címek előtt a + jelre kattintva léphetünk a következő szintre, ahol az adott évre, majd az adott kötetre kattintva juthatunk el az egyes ülésnapokig.

Irományok: A címek előtt a + jelre kattintva léphetünk a következő szintre, ahol az adott évre, majd az adott kötetre kattintva juthatunk el az egyes irományokig.

Keresés: Kereshető a digitalizált szöveg bármely szava, az ülésnapok és irományok száma, valamint az oldalszám. A keresést egy index is segíti, amelyben megtaláljuk a kötetekben előforduló összes kifejezést.

Hozzáférés: A naplók és az irományok a DTT portálon mindenki számára szabadon elérhetők.

Mentés: Letölthetjük, elmenthetjük a naplók és az irományok egyes oldalait.

Nyomtatás: Nyomtathatjuk a naplók és az irományok egyes oldalait.

ADATOK AZ ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉSRŐL 1868-1949

kötetek száma összesen: 74 kötet
Oldalszám összesen: 107.008 oldal


Böngészés: A nyitó oldalon időrendben lehet áttekinteni a digitalizált köteteket. A címek előtt a + jelre kattintva léphetünk a következő szintre.

Keresés: Kereshető a digitalizált szöveg bármely szava, az egyes intézmények és a fejezetek. A keresést egy index is segíti, amelyben megtaláljuk a kötetekben előforduló összes kifejezést.

Hozzáférés: A költségvetések a DTT portálon mindenki számára szabadon elérhetők.

Mentés: Letölthetjük, elmenthetjük a költségvetések egyes oldalait.

Nyomtatás: Nyomtathatjuk a költségvetések egyes oldalait.

ADATOK A HÁZSZABÁLYOKRÓL 1848-1990

kötetek száma összesen: 37 kötet
Oldalszám összesen: 3500 oldal
Böngészés: A nyitó oldalon időrendben lehet áttekinteni a digitalizált köteteket. A címek előtt a + jelre kattintva léphetünk a következő szintre.

Keresés: Kereshető a digitalizált szöveg bármely szava, címe, éve. A keresést egy index is segíti, amelyben megtaláljuk a kötetekben előforduló összes kifejezést.

Hozzáférés: A házszabályok a DTT portálon mindenki számára szabadon elérhetők.

Mentés: Letölthetjük, elmenthetjük a házszabályok egyes oldalait.

Nyomtatás: Nyomtathatjuk a házszabályok egyes oldalait.

ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ALMANACHOKRÓL 1886-1944

kötetek száma összesen: 22 kötet
Oldalszám összesen: 8000 oldal
Böngészés: A nyitó oldalon időrendben lehet áttekinteni a digitalizált köteteket. A címek előtt a + jelre kattintva léphetünk a következő szintre.

A Képviselőház, főrendiház, felsőház stb. menüpontok alatt találhatjuk a betűrendes névsort. Ha egy névre kattintunk, azonnal megnézhetjük a kiválasztott országgyűlési képviselő, főrendiházi vagy felsőházi tag életrajzát, majd lapozhatunk a kötetben.

Az Oldalszámok menüben a kötetet lapozhatjuk.

Keresés: Kereshető a digitalizált szöveg bármely szava, a címe, az év és az oldalszám. A keresést egy index is segíti, amelyben megtalálhatjuk a kötetekben előforduló összes kifejezést.

Hozzáférés: A országgyűlési almanachok a DTT portálon mindenki számára szabadon elérhetők.

Mentés: Letölthetjük, elmenthetjük az almanachok egyes oldalait.

Nyomtatás: Nyomtathatjuk az almanachok egyes oldalait.
Utoljára frissítve: 2015. július 02., csütörtök 14:09