Print this page

Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve.

Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve. Budapest: Politzer, 1902.
Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve. Budapest: Politzer, 1902. 752 p.

A kiadás digitalizált változata elérhető a DTT portálon. Szabadon hozzáférhető.

Forrás: Várkonyi Oszkár: A magyar büntetőjog tankönyve. Írta: Finkey Ferenc. Budapest, 1902. = Jogállam, 1902, 8. szám, p.677-679.

Csemegi nagy müvének törvénynyé válása óta büntetőjogi szakirodalmunk ellen nem lehet panaszunk. Commentárok, tankönyvek, monográfiák kisebb értekezések aránylag nagy számban jelentek meg és kevés kivétellel magas tudományos színvonalon állanak. E szempontból aligha lehet hálás vállalkozásnak tekinteni azt, ha valaki a magyar büntetőjogról ujabb tankönyvet ad ki, épen most, midőn büntetőtörvényeink novellája végre a megvalósulás stádiumához közeledik. Finkey müvének áttanulmányozása mindazonáltal arról győzött meg bennünket, hogy a tudós szerző, a ki az egység és többség tanáról, valamint a szándék fogalmáról írt tanulmányaival már a közelmúltban is büntetőjogunk egyik leghivatottabb müvelőjeként mutatkozott, jelen nagyobb munkájában oly müvei gazdagította irodalmunkat, mely nem csak hazai előzőivel versenyez sikerrel, de a külföld legjobb termékei mellett is megállhat.

Szerző könyvét pusztán tanítási czélnak szentelte ugyan, de jogi fejtegetéseinek alapossága és világossága, a jogtörténelem, az összehasonlító jogtudomány és a külföldi irodalom eredményeinek lelkiismeretes feldolgozása és elfogulatlan bírálata, végül a magyar bírói gyakorlat folytonos szemmeltartása müvét az élő magyar büntetőjog oly foglalatjává teszik, mely nemcsak a tanuló, hanem a tanuló büntetőjogász előtt is becses és értékes. A könyv technikai beosztásánál Liszt Ferencz tankönyvének 1900. évi kiadása lebegett a szerző szeme előtt. De a hasonlóság a két mü között csak külső, szellemi rokonságot Finkey iránya inkább Adolf Prins «Science pénale et droit positif» czimü nagyhírű müvével mutat, a nélkül azonban, hogy a belga tudós tanításaival szemben a maga éles kritikai szemét behunyná. Fősúlyt fektetett Finkey az Altalános Tanok ismertetésére, abból a helyes elvből indulva ki, hogy az alapelvek beható ismerete fontosabb a tanulmányozóra, mint az aprólékos részletek és gyakorlati eshetőségek, a mikre az alapelvek ismerete után a felelet úgyis könnyű és biztos. A mellett az általános részben igen ügyesen követi azt a módszert, melyet a magánjogban Zsögöd emelt virtuositásra, hogy t. i. példák alakjában a különös részből annyit dolgoz bele, a mennyit csak a világosság és áttekinthetőség sérelme nélkül lehetséges, az általános rész áttanulmányozása közben tehát az egyes büntetendő cselekmények területét is bevándorolja az olvasó. A különös résznek már csak a rendszerbe foglalás a feladata. Tanitási czélok szempontjából Finkey könyvét különösen két nagy előny teszi értékessé. Az egyik definitióinak világossága, meghatározásainak szabatossága még olyankor is, mikor a legelvontabb fogalmakról van szó. A másik valamennyi iskola tanításaival szemben tanúsított higgadt tárgyilagossága. Tanitani akar és nem küzdeni. A jelen ismertetéshez szabott korlátokat lépném túl, ha Finkey müvének részletes ismertetésébe bocsátkoznám. (…) Az akaratszabadság szerinte az ember ama képességében áll, hogy a cselekvés motívumait öntudatosan bírálhatja és azok között választhat. E motívumok (vérmérséklet, öröklött és szerzett hajlam, társadalmi helyzet, külső körülmények) irányító befolyását azokban korántsem tagadja, ép oly kevésbbé. mint annak az ellenállási képességnek különböző fokát, melylyel az egyes ember e motívumokkal megküzdhet. A szándék tekintetében ellentétbe helyezkedik a nálunk uralkodó tudatelmélettel és az akarat-elmélet hívének vallja magát. Szerinte a tettesnek nemcsak tudnia, de akarnia kell a tevékenységet és az eredményi is. (…) Az alaki és anyagi bűnhalmazat között szerző szerint nincs részleges különbség és azok különböző elbírálását igazolatlannak tartja. A btk. 95. §-át Baumgarten nyomán ő is törlendőnek véli. Néhány szót még az alapelvekről. Szerző az úgynevezett összefoglaló iskola követője. A büntettet nem fogalmi abstractiónak, hanem emberi cselekvésnek, erkölcsi, jogi, politikai, társadalmi jelenségnek tekinti s a bűnös. — habár külső és belső hatóerők nyomása alatt cselekszik — tettéért felelősségre vonható. A büntetés czélja általános, t. i. az egyesek által elkövetett büntetendő cselekmények megtorlása s ez által a közérdek, a társadalmi béke és jólét fenntartása és védelme, így egyesül a megtorlás és megelőzés elve. A büntetés mértékét szerző a büntetés arányosságában s a tettes alanyi bűnösségéhez mért megtorlásban látja, melynek alkalmazásában humanismus és méltányosság tartandó szem előtt, a concret büntetés pedig a tettes egyéni és társadalmi viszonyaihoz s a tett motívumaihoz individualisálandó. (…) Érdeme még szerzőnek az is, hogy a kihágási büntetőtörvénykönyvet szerves összefüggésben tárgyalja a bűntettekkel és vétségekkel; valamint kiterjeszkedik mindenütt már most is azoknak a tételeknek ismertetésére és bírálatára, melyek a közfelfogás szerint a készülő novellába fel fognak vétetni, igy akarván elejét venni annak, hogy könyve időnek előtte antiquált legyen.

FaLang translation system by Faboba