Fontsize
kicsinyít
alapméret
nagyít

Személyi Kálmán: Keresztény eszmék hatása a római kötelmi jog kifejlődésére.

Személyi Kálmán
Személyi Kálmán : Keresztény eszmék hatása a római kötelmi jog kifejlődésére. Szeged: Városi Ny., 1939. 72.p.

Forrás:
Sztehló Zoltán: Személyi Kálmán: Keresztény eszmék hatása a római kötelmi jog kifejlődésére. = Magyar jogi szemle. 1940. 21.évf.7.sz.p.149-154. (részlet)

Szerző, Kiss Albert rektori székfoglalójában olvasható ama megállapításból indul ki, hogy a németországi recipiált római jog nem a római forrásokból merített tiszta római jog, hanem az a római jog, ,,amelyet Olaszországban a jogászok forgalmi és kereskedelmi érdekekre tekintettel kialakítottak." A receptio és a római jogtudomány viszonyának vizsgálata során megállapítja a szerző, hogy azokon a 'területeken, ahol a római jogot nem recipiálták, annak éppoly vagy még nagyobb volt a kihatása a magánjog fejlődésére, mint Németországban. A receptio egyik területe volt a nyugati művelődés átalakulásának, az egy általános művelődési folyamatnak volt egyik mozzanata. A reneszánsz alatt — köztudomás szerint — a római és görög kultúra egyes értékeinek az átmentését értjük; a római jog receptioja ennek a reneszánsznak egyik megnyilvánulása. Miután pedig a római jog receptioja jóval korábban történt, mint az általános reneszánsz, az mintegy előfutárja volt annak a nagy szellemi áramlatnak, s mely előfutár méretében és hatásában sokkal mélyrehatóbb volt a reneszánsz egyéb megnyilvánulásánál. Érdekes a római jog átterjedésének kérdésénél az, hogy azokban az államokban, ahol a receptio formálisan nem következett is be, a nemzeti magánjogi törvénykönyvek át és át vannak szőve római jogi alapelvekkel. Hogy az egyes jogtételek „leszármazásának kutatása még csak a kezdet kezdetén van és hogy az nem keltett ez ideig erősebb tudományos érdeklődést", az nem bizonyíték a hallgatólagos receptio intensi vitásával szemben. A német újabb politikai irányzat a receptiot a múlt nagy bűnének tartja a germán nemzeti jogfejlődés szempontjából „s a római jog jogfejlődési hatását mint nemzetellenes tényezőt ki akarják küszöbölni."

Szerző — igen helyesen — pálcát tör a jogtörténeti kutatás eredményeinek gyakorlati felhasználása mellett. A modern jogtudomány feladata lenne az egyes jogszabályok eredetét s azoknak a római jog tételeivel való összefüggését kimutatni. A jogi praxis és az egyes jogszabályok leszármazása közötti szakadék volt igen nagy Németországban éppen a receptio utáni időben.(...)A történeti iskola az eredeti forrásokig ment vissza s azokból merített s meg akarta tisztítatni a római jogot a középkori és újkori ferdítésektől és sallangoktól. A történeti iskola ezen feladatát az interpolátios módszer segítségével akarja megoldani.Az interpolátiok kinyomozása lehetővé teszi a római jog forrásainak ősi tisztaságában való rekonstruálását. Igen találó szerző klasszikusan fogalmazott megállapítása, hogy “az interpolátios kutatás révén a római jog tudománya a lezárt dogmák birodalma helyett a fejlődő jogtételek kutatásának forrongó kohójává alakult át”. Hiába támadják az interpolátio kutatást s vádolják azzal, hogy a dogmatikának évszázadokon át elismert értékeit teszi illuzórikussá, nincs igazuk, mert éppen ellenkezőleg ez az új kutató módszer emelte ki a romanistákat a holt dogmatikából, ,,a jogtételek statikus szemlélete helyébe a dynamikus szemléletet léptette". Tökéletes és megdönthetetlen igazságot rögzített le szerző, amikor az interpolátios kutatásról megállapítja, hogy az Justiniánust rehabilitálta. Kiderült ugyanis, hogy az interpolátiok jelentékeny része nem is Justiniánustól származik, és valószínű, hogy a digestákat kodifikáló bizottság nem is a régi római auctorok eredeti munkáit használt a fel, hanem a klasszikus kor utáni időszakban már átdolgozott interpolált szövegét. Ma már közismert a híres berytosi jogiskola azon szereplése, hogy oktatási célból a kor nyelvezetének megfelelően átalakított jogi auctorok munkáinak a szövegét használták. Az interpolátios kutatás egyik eredménye annak a ténynek a megállapítása, hogy Justiniánus korában már érintetlen klasszikus szövegek alig voltak forgalomban, azt már talán meg sem értették volna sem a jogoktatók, sem pedig a feleknek segédkező ügyvédek s azért arra törekedtek, hogy a klasszikus jogászok munkáit érthetőbbekké tegyék s e célból önkényes változtatásokat eszközöltek rajtuk.(...)

A keresztyéni mentalitás alakította át ennek a fogalomnak az igazi tartalmát s Honorius császár irányelvként állította oda, hogy az igazságot hassa át az emberiesség. A keresztyéni értelemben vett humanitás először az adós helyzetének enyhítése terén nyilatkozik meg. Több enyhítést említ dolgozata során a szerző. Az alternatív obligátiok esetében ha az egyik teljesítés lehetetlenné válik, a vétlen adós választhatja a már lehetetlenné vált szolgáltatás értékének a megtérítését; a liquid követeléseknél a keresztyén interpolált szövegek azt írják elő, hogy a hitelező tartozik az adósnak méltányos időt (modicum tempus) engedélyezni. Ilyen enyhítést tartalmaz Justiniánus azon intézkedése is (Nov. 115.5.), hogy a kilenc napos gyász-idő alatt nem szabad a hitelezőnek az örökösöket és azok családtagjait háborgatni. Imterpolátio útján került a jogba az az elv, hogy a hitelező szorítandó adós részletfizetésének elfogadására. Interpolált s a keresztyéni szellem behatását árulja el a beneficium dationis in solutum (nov. 4., 3.). mely túlzott mértékben érvényesülő adós védelem beleillett Justiniánus adósvédő politikájába, éppúgy, mint az egyetemleges adóstársnak adott beneficium divisionis. A keresztyén eszme inaugurálta adósvédelmi szabályokhoz szorosan csatlakozik — amiként szerző megállapítja — a fényűzési tárgyakért követelt kártérítés korlátozása, a kártérítés összegének az érték duplumában történt maximálása. Szerző a továbbiakban az interpolatios fordulatok egész sorát mutatja be. Iustiniánus konstitutiójából és az interpolatiókból a kártérítés mértékének korlátozására irányuló törekvés olvasható ki. A kizsákmányoló ügylet szabályozása, illetve a laesio enormis intézményének a constituálása ugyancsak keresztyén szellemű interpolatiók („Iustum pretium'' kifejezés interpolatio) eredménye. Igen találó szerző ama megállapítása, hogy az adósra kedvező szabályok összes érdemét azonban nem írhatjuk a keresztyén eszmék elterjedésének a számlájára, mert ,,a keresztyénség bár kíméletet követel az adós javára, de nem felelőtlenséget. „A szerződés hűségét, az adott szó megtartását az egyházatyák is nyomatékosan tanítják. " Az enyhítést a felelősségnek a diligentia quam in suis rebus mértékére való csökkentését, interpolált volta dacára sem tarthatjuk keresztyén gondolatnak, hanem inkább ,,a bizantin ember kényelmesebb lelki beállítottsága javára tett engedménynek. „A keresztény erkölcsi nagyobb gondosságot követel attól, aki tudatában van annak, hogy magatartása mások érdekeit is érinti. Az engedményezés körében megnyilvánuló adósvédelemről értekezik azután a szerző. A lex Anastásiana azon adóst védő rendelkezése, mely a követelésnek potentiorra való engedményezését megtiltja, a keresztény eszme érvényesülése. A istipulatio és a pactumok a kereszténység korában változáson mennek át. A stipulatio szigorú formalizmusának enyhülése és magának az ügyletnek háttérbe szorulása, valamint a pactumok kötelező erejének tágabb körű elismerése s végül az írásbeliség terjedése jellemzik a keresztény császárság jogát. Igen helyes ezzel kapcsolatban szerző ama megállapítása, hogy ezek a tünetek azonban nem a keresztény hatásnak tulajdonítandók, hanem a keleti provinciákból beszűrődő szokásnak. A pactumoknak kötelező ereje ellenben — szerző igen helyes megállapítása szerint — már kétségtelenül a keresztény befolyásra vezethetők vissza. A keresztény felfogás komoly erkölcsi erőt tulajdonított a formátlan ígéretnek. Az esküvel megerősített ígéretet ugyan a pogány világ is alkalmazta már, de jogintézménnyé azt csupán Arcadius és Homorius 395-ben kelt constitutiója tette. Kimutathatóan keresztény eredetű az ajándékozás jogintézménye. A régi rómaiak — mint köztudomású — az ajándékozás ellen voltak, azt megnehezítették. Tanulmánya további során szerző részletesen bemutatja az ajándékozás jogintézményének kialakulását, illetve fejlődését és ennek a folyamatának a végén ott látjuk Justinianus (C. 4, 53, 34—37.) törvényét, amely szerint a nudum pactum donationis teljes joghatályú lett. Keresztény erkölcsi elvek hatása látszik meg azokon a naturális obligatiókon, amelyek nem annyira jogi, mint inkább erkölcsi, illendőségi szempontokon nyugosznak.(...)