Fontsize
kicsinyít
alapméret
nagyít

Plósz Sándor összegyűjtött dolgozatai. 1927.

Plósz Sándor
Plósz Sándor : Összegyűjtött dolgozatai. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1827. 528 p.

Forrás:
Blau György: Jogállam, 1928. XII. évf. 2-3. szám, p.136-138. (részlet)

Testes kötetet töltenek meg Plósz essai-i, pedig egyenként nézve, súlyukhoz és mélységükhöz képest feltűnően kisterjedelműek. Igaz, ötven évnél hosszabb idő tudományos termése van itt egybegyűjtve. A legrégibb tanulmány 1871-ben, a legutolsó 1922-ben jelent meg. Egy fél század alatt elég időt talált ez az elsőrangú szellem nemcsak arra, hogy tartalmilag teljesen megérlelje eszmeköreit, de arra is, hogy azokat salakmentes «rövidség» formájába komprimálja. A másféltucatnyi tanulmány nem teljes oeuvre-je Plósznak. Míg az olvasó a köteten végighalad, állandóan ott érzi a dolgozatok hátterében a szerző főművét: a polgári perrendtartást. Megfigyelheti, évtizedeken keresztül mint alakultak ki a különböző irányú vizsgálódások során, mint erősbödtek is olykor ismétlődésekben a pp.-ben utóbb megkodifikált egyes alapeszmék. Megállapíthatja, hogy a perrend, mint törvény általában még világosabbnak és meggyőzőbbnek hat magának alkotójának e kötetben olvasható, pedig ugyancsak kitűnő teóriáinál is, amelyekre ő a paragrafusokat alapozta. Azt hiszem, ennek nem csupán az a titka, hogy a pp.-be már a legátgondoltabb alakban kerültek az egyes pontok, hanem főleg éppen az, hogy a törvény az elméletet nem öleli fel, csak a rendelkezéseket, A szemlélő így saját teóriáival is magyarázhatja magának a perrend szakaszait, vagy redukálhatja elképzelésében azok indokait kizárólag a reális, célszerűségi szempontokra, ha neki ez az elmélete. A dolgozatoknak egyrésze egyenest a magyar per újjáalkotásával, mint lex ferenda-val foglalkozik, illetve később a pp.-nek mint már lata lexnek megvilágításával. A régi perrendtartás adott joganyaga körében megmaradó két első tanulmány után (1871-ben: annak 95. §-ához, e kötetben XIV . alatt; 1875-ban: A halál általi hitelesítésről, XV . alatt) Plósz rögtön az újonnan létesítendőnek alapkérdéseivel kezdett birkózni. 1874-ben véleményt ad a magyar jogászgyűlésnek a közvetlen szóbeli eljárásban megengedendő jogorvoslatokról (sub IX. ) ; 1883-ban előad a polgári peres eljárás reformjáról a jogászegyletben (sub III. , brilliáns munka), majd 1911-ben, mikor a pp. végre törvénnyé lett, ugyancsak a jogászegyletben vezeti be jogászságunkat a polgári per új «szerkezetébe» (IV.). Mindezekben főként a tiszta elvi alapvetések érdeklik, — az, hogy mi a per funkciója a magánjogi élet egészében és hogy ebből milyen nagy vonások adódnak az eljárás számára. Végső szempontja az, hogy míg a magánjog a létező, addig a perjog az állított jogokkal kénytelen foglalkozni; a magánjog légköre a bizonyosság, a peré a vita. Innen aztán a pernek szorosabban csak a tényleg kifejlett vitára (judicium) értése; a végrehajtásnak a pertől elvi alapon elválasztása; a peren belül is a contumacionális eljárásnak mint voltaképp vitátlannak erős elkülönzéssel kimunkálása; a perfelvételi caesurának éles (mai praktikus tapasztalataink szerint talán túlhangsúlyozott) közbeiktatása a per előfeltételeit tisztázó in jure (perfelvételi) és a pervitát lebonyolító in judicio (érdemi) szakok közé. Plósznak alapbeállítása a perjoggal szemben egyébként is az, hogy a pert az anyagi magánjog felől nézi és közelíti meg. Azt hiszem, ez megfelel a jog egészéből egyedül meríthető helyes szemléletnek, hogy t. i. a per a magánjog kedvéért van, eszköze az utóbbi valósulásának, vagy normaelméletileg szólva : az egész perrend csak (elsődleges és további fokozatú) szankcionális szabálytömeg a magánjogi normavilág mellett, aminthogy különben az anyagi (s tehát eo ipso az eljárási) büntetőszabályok nagy része szintén az. De önkéntelenül is adódik ez a beállítás annak számára, aki az egyetemen oly kitűnően elsajátítván a magánjogot, mint Plósz, az életbe lépve nagy élményként találkozik azzal, hogy az in idea tökéletesen létező magánjogoknak realiter milyen nehézségekkel kell küzdeniük, amikor valósulni akarnak.(...)

A „keresetjog” címén Plósz a legkiválóbb német teoretikusok egy részével együtt voltaképp azt keresi: mi módon lép az alanyi magánjog a perbe, milyen a magán- és a perjognak illeszkedési felülete. Jellegükre nézve ezek a vizsgálódások — melyek Plószt a külföldön is nevessé tették - a túlnyomóan romanista alapú történeti iskolának és a Begriffsjurisprudenznek alkotásai. Ab Savigny princípium, - - aki hiszen a 70-es évek íróitól nem állt időben távolabb, mintha ma valamely témánál Jheringből indulunk ki. Természetesen a legkiválóbbaknál, köztük Plósznál is, az egész fogalmi beöltöztetés csak facon de penser et de styliser; az ő «Begriff»-jeik mögött, hátsóbb síkban, általában ugyanazon lényegi megfontolások mozognak, amelyeket mi ma közvetlenebbül, meztelenül próbálnánk megragadni. Mégis a magukra kényszerített fogalmi szigor («szabály alól lehet kivétel, de nem fogalom alól») túl messze sodorja őket a realitástól. Életszerűbbek lennének definícióik, ha a per minden faját felölelni akaró s tehát fogalmi jegyekben megüresedett absztrakciók helyett a dolgoknak csak fő folyamát írnák le előbb (a per alapja: jogsértés . . .), aztán külön külön, de mindeniket a maga realitásából nézve, az egyes mellékágakat (pl. az érvénytelenítési pert, ahol nem jogsértés fekszik alapul). Sőt bizonyos (Plósznál szerencsésen csekély) mértékben mindig fenyegeti a fogalmi gondolkodást az a veszély is, hogy a fogalmak rendjének oltárán feláldozzák egy-egy, ha mindjárt csak mellékesebb ponton a lényegi érdeket. Hogy a bizonyító példával adós ne maradjak: ilyen túlhajtásnak merném állítani azt, hogy mulasztási ítéletet érdemi okokból egyáltalán nem lehet fellebbezni, még akkor sem, ha egyszer sem volt ellene ellentmondásnak helye (pp. 477. § 1. bek.), — minélfogva aztán esetleg már egyetlen nem igazolható tárgyalás-elmulasztás véglegesen tönkreteszi az alperest. Így pl. bérlet felmondási perben, ahol t. i. nemcsak, hogy ellent nem mondhat (pp. 635. § 2. bek.) és nem fellebbezhet, de még perújítással sem keresheti a maga érdemi igazát (pp. 635. § 1. bek.). Annak, hogy mulasztási ítélet ellen nincs fellebbezési lehetőség, fogalmi az oka: hogy t. i. nem lehet nóvum judiciumot adni másodfokon ott, ahol első fokon egyáltalán nem volt perbebocsátkozás s tehát „judicium” (127—128 lapok). Ez azonban nem érdemi szempont; a (pl. bérletfelmondások körüli) gyorsítás érdeke pedig érdemi ugyan, de nem elég súlyos ahhoz, hogy irreparábilis pervesztést okozzon az első határnapot elmulasztó alperesnek. Minden fogalmi elrendezés veszélyes. A bizonyítás a perjog legszebb és legnehezebb fejezete. A kötött bizonyítás világában, melyből épp Plósz vezetett ki bennünket, külön művészet volt az is (ma túlságosan elhanyagolják), miként lehet valamit egyáltalán bebizonyítani. Ma is elsőrangú kérdés még, kit minek a bizonyítása terhel. Itt legszorosabb a perjognak a magánjogba fonódása, amit Plósz idevágó, mélyenszántó értekezései teljesen feltárnak. Végső perjogi állásfoglalása azonban, hogy t. i . mindenik félnek teljesen bizonyítania kell azon magánjogi szabályok tényálladékát, amelyeket felhív: csak áttolása a nehézségnek a magánjogba. Mert ugyan hogyan ismerhető fel, hogy mi egy darab magánjogi szabály s hol kezdődik a másik? Plósz maga is megközelíti e nehézséget (157, 161, 162, 169, 170. lapok). Mondja: a magánjogi törvényt már a bizonyítási teher szempontjából kell megszerkeszteni (162). De hisz a magánjog épp szerinte a nem-kétes tényállásokat szabályozza. Ha tehát mégis belemegy a tényállásoknak a per céljaira néző meghatározásába (aminthogy a kódexek belemennek): akkor ezzel a magánjog pontról-pontra azt a perjogi feladatot oldja meg, amelyet a perjog a maga területén nem tudott generaliter megfejteni. Jhering az ilyen átutalás helyett talán megkísérelte volna Plósz helyében a magánjog önálló feldolgozását, hogy bázist teremtsen magának.(...)

Arany szavak, amelyeknél újabbakat találni lehet, de bölcsebbeket alig. A jogászat örök veszélye az elteóretizálás, amely az elintézés művészi lendületében megfeledkezik az elintézendő ügyekről. Senkinek a szavai nem eshetnek ez ellen nagyobb autoritással latba, mint a legnagyobb teoretikus is gazdagon betöltött Plósznak idézett végkonkluziója.