Fontsize
kicsinyít
alapméret
nagyít

Concha Győző: Politika I.- Alkotmánytan. 1895.

Concha Győző
Concha Győző: Politika. I. Budapest: Eggenberger, 1895. 619 p.

Forrás:
Dr. B.A.: Concha Győző: Politika I. kötet- Alkotmánytan = Erdélyi Múzeum, 1895. 12. évf. 4. szám 219-222. p. -részlet-

 

Nagy jelentőségű mű nemcsak a hazai tudományos irodalomban, de a politikai tudomány egyetemes irodalmában is (…). Ha pedig kiválólag a hazai irodalmat veszem, azt kell mondanom, hogy ez az első mű, mely a tudomány színvonalán állva, szerzőjének eredeti felfogásáról és mély filozófiai álláspontról tanúskodik. Hozzátéve ehhez még azt, hogy ama ritka művek egyikével állunk szemben, melyek nem érik be azzal, hogy a külföldi eszmeáramlatok visszatükrözését nyújtsák, hanem a hazai gondolkodás irányaira, a tudomány hazai eredményeire mindig főfigyelmet fordítanak - nagyjában körvonalaztam volna a mű jellegét. Hogy miért nevezem a Concha könyvét az első rendszeres magyar politikai kézikönyvnek, mely szerzőjének eredeti felfogásáról tesz tanúbizonyságot, nem szorul hosszú indokolásra. (…)

Művének irányával szabatosan megismertet bennünket Concha előszavában. „Munkám tárgya - mondja ő - nem az országlás művészetének, hanem a nemzetenkint élő emberek együttléti és fejlődési törvényeinek tudománya." A politika tudománya, a nemzeti létezés és átalakulás törvényeinek felderítése. A politika művészete ettől egészen különböző. Mint szerzőnk mondja: „az országlás művészetének nem is lehet tudománya, mert a tudomány az általános szükségképiségek, azaz a dolgok és viszonyok természetében rejlő törvények gondolati fölismeréséből, az országló művészet ellenben a nemzeteknek és országló férfiaiknak akaratirányzó alkotásaiból áll." Ezért munkájának „nincs is más vonatkozása az aktuális országláshoz, mint az, hogy ennek tényeiben adatokat keres a nemzetekben végbemenő emberi élet együttléti és fejlődési törvényeinek megállapításához s a legtávolabb áll tőle a szándék, kész tanácsokkal szolgálni az országlóknak. Az államtudomány csak elvont törvényeket bír megállapítani, amelyeknek alkalmazása teszi éppen az országlás művészetét, utóbbi azonban már nem a gondolkodó, a tudás után vágyó, hanem a cselekvő ember világába esik." Nálunk, ahol a politizálás általános kórság, ezeknek ily precíz kifejtése mindenesetre nem volt hiábavaló dolog.(…)

Meglehetős bő bevezető részleteket olvasunk az országlás és egyéb emberi életjelenségekről, az ember világáról, az emberi élet alanyairól, az emberiség életéről, melyek után a társadalomtan következik. A nép szerinte „az emberinek sajátos megjelenése benső kapcsokkal összefűzött egyéncsoportban”. A nemzet „a maga külön lényét öntudatos akaratával külsőleg valósítani tudó nép”. Szerzőnk eredeti álláspontjainak egyike, hogy „sem a közös vérségi kapocs, sem a nyelvegység nem lényeges a nemzeti létre. A lényeges az emberinek sajátossága, ennek értékessége, öntudata s külső ereje", mert a nemzetek legtöbbször erős vérvegyüléken alapulnak és nyelvük egysége mellett is több népre oszolhatnak (angol, amerikai). (…) Az állam szerinte röviden „a nemzeti személyiség önmagát irányozó, országló állapotában". (…) Ha a Concha meghatározását vizsgáljuk, látjuk, hogy ő is azok közé tartozik, kik a nemzet fogalmát lényeges jegyként veszik be az államfogalom meghatározásába. De ha Gareis-ként elfogadjuk, hogy az uralkodó meghatározások az államban: 1. népet, 2. külön területet, 3. az összakaratot és összerőt előállító s a felett uralkodó szervezetet látnak, úgy a Concha bővebb meghatározásában mindezen ismérvek szintén feltalálhatók. Mert szerinte az állam „az erkölcsi világnak az az alakulata, amelyben az emberiségnek valamely, tőle sajátos tulajdonságok által különváló része bizonyos földterületen személyiséggé emelkedve az ember eszméjét különös alakban, saját öntudatos akaratával és külső hatalmával valósítja meg, az egyes emberi czélok, illetve közületek összhangzó irányzása által." Az, amit A nemzet szuverenitása czímű fejezetben, különösen pedig A személyiség működésében olvasunk, az idevágó irodalom egyetemes felölelésével rendkívüli államtudományi éllel és szabatossággal van előadva. Nem szükség nyilatkoznunk a szuverenitásról és az államhatalmakról szóló részekben szerző által a tudomány teljes apparátusával kifejtettekről, miután itt bővített alakban kapjuk azon eredeti fejtegetéseket, melyekkel jó részben Az államhatalmak megoszlásának elvei czímű értekezésében találkoztunk. Az államhatalmak egymáshoz való viszonyát tárgyazó szakasz után a tan történetének jegyzetszerű bírálatos előadása egyike a mű legkiemelkedőbb részeinek, melyhez a szuverenitás önkorlátozásáról szóló szakaszt kísérő jegyzeteknek főleg az egyház és állam közti viszonyt tárgyazó része méltóan csatlakozik.

Tüzetesen értekezik az államformákról is, amint az államtudományi irodalomban folyton új és új elméleteket szülő, nagyfontosságú tárgy azt meg is érdemli. Concha nem áll elő valami saját külön államforma-elmélettel (…), hanem alapjában az arisztotelesi felosztásra helyezkedik. Igen, mert ő az alkotmányra, illetve a kormányzás módjára (forma regiminis) vonatkozó osztályozási alapokat nem vegyíti illetéktelenül az államok formáira vonatkozó meghatározásokba. Sajátképeni államformák azok, melyeknek czélja az általános jó megvalósítása, vagyis a melyeket Aristoteles tiszta államformáknak nevez; sajátlan értelemben vettek pedig a nem az általános jó megvalósításából, hanem egyéni vagy osztályérdekekből kiindulók, vagyis az Aristoteles elfajult államformái (…) . E főfelosztáson belül a további osztályozásra az a szempont nyújt alapot, vájjon a szuverenitás külön, felelőtlen lényként jelenhetik-e, vagy számos, csak egyetemességükben szuverén lényekben van-e. Innen a monarchia és a köztársaság, mely vagy arisztokráczia, vagy demokráczia. Az e tan történetére vonatkozó jegyzetekben ismét tökéletes képét nyerjük az e téren felmerült összes számba vehető elméleteknek, mélyreható kritikával, éles tiszta látással a teóriák nagy tömkelegében. A képviseletről, a fejedelmi hatalomról és funkczióról és parlamenti kormányzatról, továbbá az államok egymáshoz való viszonyáról szóló részekre hívjuk még fel a figyelmet, mint a legkiemelkedőbbekre. Tárgyalási módját a szerző maga is „elvont, „bonczoló"-nak jelzi, „erős értelmi elvonással" kapcsolatosnak, miután a feladat az, „hogy az állami élet jelenségeit legegyszerűbb elemeikre vezessük vissza." Bajos is hasonló tárgyról valami könnyed olvasmányú értekezéseket írni, de hiszen a nehezebb olvasmány még nem homályosság, bizonytalanság és elmosódás. Amint hogy szerzőnk se lesz soha homályos, vagy épen kétes értelmű. És amit különös erényként kívánunk hangsúlyozni ismét, az a magyar gondolkodás irányzatainak folytonos szemmel tartása, amivel Concha nálunk vajmi sokaknak követendő példát mutatott. Szóval a külföldi eszmeáramlatok eddig szokásos visszaadásának igényén messze túlmenőleg olyan magas nívójú, eredeti és magyar tudományos mű a Conchá-é, mely arra van hívatva, hogy belőle a politikával úgy tudományosan, mint gyakorlatilag foglalkozó, valamint a publicista egyaránt sokat és értékest merítsen.