Nyomtatás

Corpus Juris Hungarici

1000ev.hu

A Corpus Juris Hungarici latin nevet viselő Magyar Törvénytárat a 15. és főképpen a 16. században közkézen forgott, nagyszámú olyan kéziratú törvénygyűjtemények (codexek) előzték meg, amelyeket egyes magánszemélyek vagy a jogszolgáltatás terén működött bírák és ügyvédek, illetőleg jogtörténetet kedvelők különböző céljaikhoz, vagy a hivatalos állásukkal járó szükségleteikhez képest magánúton gyűjtöttek egybe.

 Werbőczy István Hármaskönyve (Tripartitum) 1514-ben született, majd 1517-ben jelent meg Bécsben nyomtatásban. Szokásjogi gyűjtemény, melynek lényege, hogy a korabeli Magyarország jogi szabályait és szokásjogát összegyűjtötte, írásba foglalta és rendszerezte. kodifikációs kísérletei fordították a jogászok figyelmét a collectio decretorum avagy a törvények összegyűjtésének feladatára. A 15. században már maga a törvényhozás kívánta a jogbizonytalanságnak kodifikálás útján való megszüntetését.

A rendi országgyűlések már a 16. században sürgették a törvények gyűjteménnyé rendezését (lásd például az 1504. évi XXXI. törvénycikk a decretumok egy egészbe gyűjtendők össze; az 1507. évi XX. törvénycikk, mely a decretumok összegyűjtése történjék meg címet viseli; illetve az 1514. évi LXIII. törvénycikket a decretumok összegyűjtendők és kiigazítandók és az egyes vármegyéknek megküldendők-ről szólót). Hivatalos összeállítás azonban nem született. A törvénycikkeket még sokáig kizárólag kézirati formában lehetett fellelni a vármegyei és városi levéltárak polcain, azonban sehol sem rendszerezett formában. Mindezek a tények csak növelték a jogbizonytalanságot.

Az 1500-as évek közepétől pusztán magánszemélyek szorgalmából készültek törvénygyűjtemények. Ezek közül is elsőként érdemel említést Ilosvay István egri prépost 1544 táján keletkezett munkája: ez a kézirati gyűjtemény lett utóbb a magva a törvénytárnak. 1581-ben Zsámboki János (Joannes Sambucus) udvari orvos és történetíró, a törvényeket Mátyás uralkodása idejéig, Bonfini munkájának függelékeként adta ki. Ez volt az első nyomtatott törvénygyűjtemény. Kiegészítve ugyan, de az Ilosvay-féle anyagot használták fel Mosóczy Zakariás (nyitrai) és Telegdy Miklós (pécsi) püspökök, az 1584 őszén először kiadott A nemes Magyarország királyainak törvényei, végzései és cikkelyei címet viselő gyűjteményében. (Decreta constitutiones et articuli regum inclyti rehni Hungariae)

 Az 1628-as bécsi kiadáshoz csatolták először hozzá a szerkesztők a Hármaskönyvet is, és bár a Tripartitum nem emelkedett törvényerőre, vagyis szigorúan véve nem lett volna helye a Corpus Jurisban, akkortól Werbőczy munkája lett az egyik elemi dísze a törvénytárnak. A bécsi kiadás első része a Hármaskönyvet, a második része a Mosóczy és Telegdy-féle gyűjteményt, a harmadik pedig 1584 óta 1604-ig megalkotott törvényeket tartalmazza. A törvénygyűjtemény bécsi kiadását 1653-ban a sárospataki kiadás követte. Ez a gyűjtemény az 1604-től 1649-ig kiadott törvényeket is magában foglalta. Az 1688. évi kiadás, mely egy egyszerű utánnyomással készült el Pottendorfban, már kibővült az 1655. és az 1659. évi törvényekkel is.

Szentiványi Márton, nagyszombati főiskola könyvnyomtató intézetének igazgatója rendezésében jelent meg 1696-ban az új kiadása a gyűjteménynek. Ő használta először – nyilván a Corpus Juris Civilis és a Corpus Juris Canonici mintájára – a Corpus Juris elnevezést. (Corpus Juris seu decretum generale). A bécsi kiadás mintájára ez is három részből áll. Az első rész a Tripartitumot, a második Mosóczy Zakariás által összegyűjtött végzéseket, a harmadik rész pedig az 1687-ig kibocsátott törvényeket tartalmazta. Második kiadása 1734-ben, harmadik kiadása 1743-ben szintén az intézet által látott napvilágot. Ebben az utolsó kiadásban az 1687 és 1741 közötti törvények is megtalálhatók.

A Corpus Juris a magyar országos végzeményeknek (decretum regis) vagy törvényeknek (decreta) a gyűjteménye. Ami nem került bele a Corpus Jurisba, azt a gyakorlatban nem is alkalmazták, és így hatályát veszítette. Két gyűjteményt jelent, melyek nem vonhatók össze. Az egyik, a régi törvénytár, mely első királyunk, Szent István idejétől kezdve, a jelen század közepéig (1848) terjedő nyolc század alatt keletkezett országos törvényeknek magáneredetű, hézagos, itt-ott csonka, nem mindenben tökéletes, és sok idegen elemet is magába ölelő; de mindamellett a több évszázadra terjedő használat révén zárt egésszé (corpus juris clausum) vált és köztekintélyre emelkedett gyűjteménye. A másik, melyet új törvénytárnak is nevezhetünk, azokat az évenként hivatalosan és hiteles alakban közrebocsátott országos törvényeket foglalja magába, melyeket a magyar törvényhozó hatalom 1867 óta napjainkig alkotott.

Mária Terézia 1743-ban a jezsuitáknak adta a mű kiadásának kizárólagos jogát, hivatalos jelleggel ruházva fel ezáltal a gyűjteményt. 1751-ben Szegedi János, nagyszombati egyetemi tanár már ilyen hivatalos kiadást szerkesztett, bevezetvén ebben azt az újítást, hogy a törvények cikkelyeit szakaszokra (paragrafusokra) osztotta, jelentősen megkönnyítve ezzel a kötet kezelhetőségét. Az ezt követő 1779. évi kiadás Budán látott napvilágot. Később toldalékként magánmunkákat is csatoltak a törvénygyűjteményhez, így kerültek bele például a tárnokjogi cikkek (Articuli juris tavernicalis), Mária Terézia 1747. évi katonai rendtartása vagy III. Ferdinánd Praxis Criminalisa. Budán még két kiadás jelent meg, 1822-ben, majd 1844-ben. Ez az 1844. évi kiadás forgott leginkább közkézen. Tekintettel arra, hogy a Corpus Juris Hungarici századokon át az egyik legnépszerűbb kiadvány volt Magyarországon, a kiadók és a szerkesztők sokszor használták fel a törvénygyűjteményt arra, hogy benne, az összeállításba egyébként nem tartozó, de a jogélet, a jogirodalom fejlődése szempontjából fontos anyagokat ismertessenek, népszerűsítsenek. Így kerültek a gyűjteménybe a tárnokjogi cikkek, Kitonich János Directio Methodicaja, a Praxis Criminalis, de így került oda maga a Hármaskönyv is. Ezek a toldalékok az 1844-46-os kiadásból már kimaradtak. 


Werbőczy István Hármaskönyve

A 19. század kezdetén Kovachich Márton és fia megkísérelték pótolni a Corpus Juris hiányzó törvényeit és kijavítani azok hibás szövegeit. Az ún. régi Corpus Jurist 1848-ban adták ki utoljára. Az 1848 után hozott törvények gyűjteménye, a Magyar Törvénytár szintén viseli a Corpus Juris Hungarici nevet. Ez is hivatalos jellegű volt. Kiadását az 1880. évi LIII. törvénycikk a törvénytár, törvénygyűjtemény és rendeletek tárának kiadásáról és elárusításáról 1. §-a értelmében kizárólag az állam kezdeményezhette. Tudományos vagy gyakorlati magyarázatokkal ellátott törvénygyűjteményt azonban – ugyanezen törvénycikk 5. §-a szerint – ezután is bárki kiadhatott.

Ezen törvényi felhatalmazás alapján, magánvállalkozás keretében látott napvilágot a millenniumi emlékkiadás, amelyet a Franklin Társulat jelentetett meg 1896-tól. Kilencszáz év törvényhozását öleli fel. Ez az új kiadás pontos és könnyen olvasható, jegyzetekkel van ellátva és magyar nyelven is olvasható. A szövegkiadás és fordítás legnagyobb része (1301–1659) Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen kolozsvári egyetemi tanárok érdemei; az Árpádkori törvényeket Nagy Gyula királyi országos levéltárnok, az 1659–1740 közötti törvényeket Tóth Lőrinc nyugalmazott curiai tanácselnök, akadémiai tag; végül az 1740–1830 közt alkotott törvényeket Csiky Kálmán műegyetemi tanár adta ki és fordította.

 A millenniumi kiadás tartalmaz minden magyar törvényt Szent István királytól az 1898. év végéig, minden erdélyi törvényt 1540-től 1848-ig bezárólag, valamint Werbőczy Hármaskönyvét szó szerint. A kezdetben Márkus Dezső által szerkesztett, neves közreműködőket felvonultató sorozat 1830-ig bezáróan hasábosan latinul és magyarul közölte a törvénycikkek szövegét, hiszen  a magyar törvényhozás nyelve 1830-ig a latin volt, az 1832–36-os országgyűlésen hozott törvénycikkek már magyar nyelven születtek (kivéve az 1836. évi I. törvénycikként kibocsátott királyi hitlevelet). A Corpus Juris Hungarici millenniumi kiadása követte ezt a rendet, és az 1830 előtt született törvényeket hasábosan latinul és magyarul is közölték. A páros számú oldalakon a törvények eredeti, hiteles latin nyelvű szövege olvasható; a páratlan számú oldalakon ezek hű magyar nyelvű fordítása.

A jegyzetekben feltüntette az esetleges szövegeltéréseket és szövegvariációkat, ahol pedig tudta, pótolta a csonka törvények szövegét. Márkus Dezső minden törvény kapcsán feltüntette, hogy hatályban van-e még, módosultak-e egyes mondatai, szakaszai, illetve utal arra is, hogy melyek a törvényre vonatkozó rendeletek. Márkus írásából tudjuk, hogy számára a legtöbb munkát az 1848 előtti törvények hatályossági vizsgálatai okozták. Számos közjogi törvény ugyanis alakilag hatályban volt, a gyakorlatban azonban nem érvényesült. Vagy például az 1222. évi Aranybulla egyetlen intézkedése sem tekinthető hatályosnak, azonban szelleménél, céljánál fogva nem vesztette érvényét. Voltak olyan idejét múlt, elavult tartalmú törvények is, melyeket nem helyezett újabb törvény hatályon kívül, de rég nem alkalmazták már azokat.

A törvények mellett a gyűjtemény tartalmazza az 1867 óta 1898 végéig a magyar királyi kormány által kibocsátott azon rendeleteket, melyek a Rendeletek Tárában közzé lettek téve. A hivatkozott rendeleteknél a szerkesztő feltüntette a Rendeletek Tárának adott kötet- és lapszámát. Ezek a rendeletek főként a törvények végrehajtását szolgálták, vagy törvényeket pótoltak. A rendeleti joganyag feltüntetése egy mellékes célja volt Márkusnak. A millenniumi kiadásban megtalálhatók még, ha nem is szó szerint, a Horvát–Szlavonországok önkormányzati hatáskörében alkotott törvények. A könyvsorozatot 1905-ben tárgyszó-kötettel egészítették ki. Ez a jegyzék 1000-től 1899-ig terjedő betűrendes tárgymutatóból áll, mely a jegyzeteket is felöleli. A kiadvány 1948-ig élt, a közjogilag zavaros 1905. és 1919. év kivételével évente egy-egy új kötetet adtak ki. Márkus Dezső 1912-ben bekövetkezett halála után előbb Térfy Gyula, később Degré Miklós és Várady-Brenner Alajos, majd pedig Vincenti Gusztáv és Gál László gondozták a sorozatot. Elévülhetetlen érdeme a szerkesztőknek, hogy a századfordulótól a törvénycikkek indokolásának is helyet adtak a kötetekben. Ezeket a miniszteri indokolásokat 1901-től közölték. Kezdetben csak a fontosabbnak vélt törvények indokolását vették fel, majd pár év múlva az összes törvénynél megtalálhatók voltak a miniszteri magyarázatok. 1920-1922-ig tartó időszak indokolásait nem tartalmazta. 


Magyar Törvénytár Millenniumi kiadás

A Corpus Juris millenniumi kiadásában is több olyan forrás olvasható, amelynek a gyűjteménybe való felvétele nem igazán indokolt, másrészt abból számos törvény maradt ki, amelyeknek ott méltó helyük lett volna. E törvények közül némelyek mind a mai napig ismeretlenek, és csak a krónikákban vagy olyan törvényekben maradt fönn emlékük, a melyek rájuk utalnak; mások ellenben csak a törvénytár szerkesztése idején voltak ismeretlenek, később azonban egyes kutatóknak sikerült azokat felfedezniük, de a törvénytár későbbi kiadásaiba nem vették fel. A törvénytárba föl nem vett törvények, melyeknek felkutatásában a két Kovachich – József Miklós és Márton György – a legbuzgóbban s a legsikeresebben fáradozott, többek között a következők:

II. Endre királynak 1231. évi végzeménye, a mely az Aranybulla legtöbb cikkelyét, néhány új cikkellyel megtoldva, ismétli.

IV. Bélának 1267. évi végzeménye 10 cikkelyben, a melyek közül egynéhány az arany bulla némely cikkelyeihez hasonló szellemben intézkedik.

III. Endrének 41 cikkelyből álló végzeménye, a mely Kovachich J. M. szerint, 1291-ben kelt, de amint Szabó Károly kimutatta, voltaképpen az 1290. évből való. E törvény úgy a köz-, mint a magán- és perjog története szempontjából kiváló fontosságú intézkedéseket tartalmaz.

Márkus Dezső szerkesztő olyannyira becsülte elődei munkáját, hogy csak ott módosított az összeállításon, ahol feltétlenül szükséges volt. Nem változtatta meg például a századok alatt kialakult és rögzült jelöléseket (törvénycikk-számokat), habár az idők folyamán sok, korábban elveszettnek hitt törvénycikk előkerült. Ugyancsak ritkán nyúlt bele a gyűjtemény tartalmába is. Így például benne maradt a zsitvatoroki és a bécsi béke, habár nem volt indokolt helyük a törvénytárban. 

1999-ben, szintén magánvállalkozás keretében jött létre a Corpus Juris Hungarici CD-változata, melyet a digitális technika hívott életre. Alapjaiban a millenniumi kiadást követi. A törvények 1000-től kezdődnek, az utolsó az 1949. évi XIX. törvény. A törvényekhez már az 1870-es évektől fűztek miniszteri indokolásokat, melyeket ez az új kiadás össze is gyűjtött. A szerkesztő, Pomogyi László maga válogatta ki, hogy mely indokolások kerüljenek a gyűjteménybe. A millenniumi kiadásból hiányoztak az 1920 és 1922 közötti időszak miniszteri indokolásai, a CD-n ezek is megtalálhatók. Pomogyi sem változtatott a törvénycikkek számán és jelölésén, mint ahogy anno Márkus sem. Egy jelentős eltérés a millenniumi kiadáshoz képest, hogy a CD Függeléket is tartalmaz, míg a millenniumi kiadásnak még nem volt függeléke.

 A Függeléket azért hozta létre a szerkesztő, hogy megmentsen olyan anyagokat, melyek nem valók a törvénykönyvbe, de a jogtörténet szempontjából jelentősek. Így kerültek ki a törvénytárból és jutottak a Függelékbe többek között Szent István Intelmei, Luxemburgi Zsigmond kegyelemlevele, a Hármaskönyv, a bécsi békét tartalmazó szerződés vagy az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok. Egyszóval minden olyan írásos emlék, amelyet a korábbi szerkesztők annak ellenére felvettek a Corpus Juris Hungaricibe, hogy azok a törvénycikkekkel szemben támasztott alaki feltételeket kielégítették volna. Ugyancsak a Függelékbe kerültek azok a törvénycikkek is, amelyek megfelelnek ugyan a törvények alaki kívánalmainak, de a millenniumi kiadás – a korábbi gyakorlat előtt meghajolva – nem vette fel őket a törvénytárba. Ilyenek például az 1267., az 1291. és az 1298. évi törvénycikkek. A CD tartalmaz egy tárgyszó-adatbázist is, melynek megalkotásánál figyelembe kellett venni a helyesírási, a szókincsbeli eltéréseket. Ez az új kiadás csak a magyar nyelvű törvényeket tartalmazza, az eredeti latin nyelvű törvényeket már nem.A szerkesztő mentségére legyen mondva, hogy azt a középkori latin nyelvet, melyen a törvények szólnak, ma már nagyon kevesen ismerik.

Felhasznált irodalom:

  • Corpus Juris Hungarici. = Jogtudományi Közlöny XXXIV. évf. 1899/45. 321 – 322. p., 1899/46. 332–333. p., 1901/18. 141–142. p.
  • Csizmadia Andor – Kovács Kálmán – Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 204–206. p.
  • Iványi Béla: A Corpus Juris Hungarici. = Jog 1935. I.évf. 1.sz. 1–4. p.
  • Kolosvári Sándor: A Corpus Juris Hungarici jellemzése. In: Corpus Juris Hungarici CD. Mellékletek. Budapest: KJK Kerszöv, 1899. 16 p.
  • Márkus Dezső: A Corpus Juris Hungarici és a magánjogi kodifikáció. = Jogtudományi Közlöny 1899. XXXIV. évf. 17. sz. 132-134. p.
  • Márkus Dezső: A Corpus Juris Hungarici millenniumi kiadásához (1899). In: Corpus Juris Hungarici CD. Mellékletek. Budapest: KJK Kerszöv, 1899. 14 p.
  • Mezey Barna: Magyar jogtörténet. 4., átdolgozott kiadás. Budapest: Osiris Kiadó, 2007. 39–40. p.
  • Pomogyi László: Bevezetés a Corpus Juris Hungarici CD-változatához. In: Corpus Juris Hungarici CD. Mellékletek. Budapest: KJK Kerszöv, 1999. 6 p.
FaLang translation system by Faboba