Ökröss Bálint 1829-ben született Debrecenben jómódú földműves családban. A debreceni református kollégium tanulója volt. Az 1848-as forradalomban a Károlyi-huszárokhoz állt önkéntesnek, és mint altiszt részt vett a Haynau vezette osztrák főhadsereg elleni 1849. évi nyári hadjárat több ütközetében egészen a világosi fegyverletételig. A fegyverletételt követően bujdosásra kényszerült, majd nevelő lett. Pestre kerülve az egyetem jogi karára iratkozott be, majd az Országos Törvényszéken, illetve Szolnokon és Székesfehérváron talált munkát különböző beosztásokban. A császári pátenssel bevezetett közjegyzői rendszer idején Szentesen volt közjegyző, majd Pestre költözött, ahol egy köz-és váltóügyvédi irodát vezetett váltó jegyzőként. A jogi tanulmányai mellett irodalmi műveket is írt, valamint jól festett és rajzolt is.

1861-ben jelent meg első nagy munkája Általános magyar polgári magánjog az 1848-i törvényhozás és az országbírói tanácskozvány módosítványai nyomán címmel. A mű az akkor hatályos és érvénybe lépett jogszabályokat dolgozta fel. 1866-ban a Heckenast Nyomda kiadásában elindította a Jogtudományi Közlöny című jogi szakfolyóiratot, amely megváltozott formában, kisebb-nagyobb szünetekkel, a mai napig létezik. A folyóirat indulásakor elsősorban törvényalkotási-kodifikációs kérdésekkel kívánt foglalkozni, ami tükröződik a rovatokban is. A legjelentősebb rovat a Törvényhozás című volt, amelyben ő maga írt 13 részes tanulmányt a kodifikáció általános kérdéseiről. 1867-ben a folyóirat egyesült a Jogtudományi Hetilappal, amelynek Dárday Sándor volt a főszerkesztője. 1868-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, a székfoglalója A törvénykezés reformja címet viselte.

Horvát Boldizsár igazságyügyi miniszter titkárának nevezte ki 1867-ben, és ekkor kezdett a kodifikációval foglalkozni. Együtt dolgozott Szilágyi Dezső, későbbi igazságyügyi miniszterrel, Csemegi Károllyal, Suhayda Jánossal. Számos tanulmányúton vett részt Nyugat-Európában, ahol a külföldi jogrendszereket tanulmányozta. Nevéhez fűződik az 1874. évi közjegyzői törvény előkészítése is. 1875-ben a VIII. kerület királyi közjegyzője lett, majd a Budapesti közjegyzői kamara elnökévé választották. Magánélete nem alakult szerencsésen, mindhárom gyermekét elvesztette, ami nagyon megtörte testileg és lelkileg. 1889. elején hunyt el Vácott.

Szerzői gyűjtemény a DTT - Magyar Jogi Portálon