Korbuly Imre

Korbuly Imre
(Nagyderzsida, 1844. november 9. – Budapest, 1876. március 5.)

jogtudós

Korbuly Imre 1844. november 9-én született Nagyderzsidán. Középiskolai tanulmányait Debrecenben és Nagyváradon folytatta. Ezt követően belépett a nagyváradi papnevelőbe, majd a pesti központi papnevelőbe. A pesti egyetemen folytatott jogi tanulmányokat. 1868-ban a győri jogakadémia tanársegéde és könyvtárnoka lett, egy évvel később pedig helyettes rendkívüli tanárrá nevezték ki. Fél év múlva megszerezte a doktori fokozatot, a pozsonyi jogakadémia közjog és jogtörténet tanára lett. 1870-ben a budapesti egyetem magántanáraként folytatta tovább pályáját. 1872 és 1876 között a kolozsvári egyetem nyilvános rendes tanáraként közjogot és közigazgatási jogot tanított. A Magyarország közjoga című könyve Magyarországon az egyik első hazai közjogi tankönyvként lett ismert, a jogi főiskolai oktatásban sokáig használták.

Tovább a kategóriában: « Kmety Károly Márffy Ede »