Betűméret
kicsinyít
alapméret
nagyít

szerda, 17 október 2018 11:19

Almási Antal

Almási Antal
(Galgóc, 1873. november 14. – Budapest, 1941. december 15.)

jogtudós, egyetemi tanár, kúriai bíró

Almási Antal 1873. november 14-én született Galgócon. Eleinte rabbinak készült, ám később jogi tanulmányokba kezdett. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett jogtudományi doktori oklevelet. 1899-ig magánjogi tanulmányokat folytatott a berlini, kieli, lipcsei, heidelbergi és strasbourgi egyetemeken. 1910-ben magántanári képesítést szerzett magyar magánjogból. 1899 és 1901 között Újpesten törvényszéki aljegyzői feladatokat látott el, majd 1901-ben törvényszéki jegyzővé lépett elő. Egy évvel később albíróvá vált. 1908 és 1917 között járásbíróként szolgált, amit 1917-től ítélőtáblai bírói tevékenysége váltott fel. Végül 1927-ben a Magyar Királyi Kúria bírája lett.

1910-től a kolozsvári, 1927-től pedig a Budapesti Egyetem magántanárává nevezték ki. 1926-tól 1940-ig a Szegedi Egyetem magántanára volt. Ez idő alatt készítette el a kötelmi és dologi jogi kézikönyvét. Munkássága a magánjog területére terjed ki, a Grosschmid Béni iskola jeles képviselője volt, követte őt az analitikus módszer, logikai elemzés használatában. Emellett a polgári perrendtartással, a bírói gyakorlat jelentőségével, a családjoggal is részletesebben foglalkozott.

"Almási Antal írói természete szerint monográfiaíró. Erre vall erős analitikus hajlandósága, gondolkodásának az eredetiség felé vivő élessége, új utakat kereső kutató vénája."(Beck Salamon: Almási Antal Ungarisches Privatrecht)

Döntvénytár-szerkesztői tevékenységet is folytatott, részt vett a Fodor-féle Magyar magánjog, valamint a Szladits-féle Magyar magánjog szerkesztésében. Jelentős szerepet vállalt a polgári törvénykönyv szerkesztésében, javasolta az általános rész elhagyását.

"Kemény megbirkózás az anyaggal, szívós kiaknázása a felszín által csak elrejtett problémáknak, a saját maga által kibányászott anyagnak a szortírozása, fémnek és salaknak elkülönítése; egészében egységes szempontoktól uralt szintétikus elrendezése a lelkiismeretes pontossággal meganalizált anyagnak: ez az Almási munkarendszere. Almási nem a könnyed ötletek embere. Ő sohasem jön rá valamire, nincsenek előre elfoglalt álláspontjai. Végiggörgeti a különböző lehetőségeket, egyenkint leméri az érvek és ellenérvek súlyát és így kapja meg a maga eredményeit." (Beck Salamon: A háború hatása a magánjogra)

Publicisztikai tevékenysége is jelentős volt, értekezései megjelentek többek között a Jogállam, a Magyar Jogászegyleti Értekezések és Egyéb Tanulmányok, a Magyar jogi szemle, a Királyi közjegyzők közlönye, a Jogtudományi közlöny, a Polgári jog, a Kereskedelmi jog, az Ügyvédek lapja, a Békejog és békegazdaság, a Magánjogi kodifikáczióink és A jog című folyóiratokban. 1941. december 15-én hunyt el Budapesten.

"Mindig a logika egyenes vonalán jár, lefejtései szigorú következetességgel gombolyítódnak le a maguk megszabott egymásutánjában." (Beck Salamon: Az egyoldalú ügylet)

A portré a Kúria Tőry Gusztáv Jogi Szakkönyvtára gyűjteményéből származik. - köszönet érte.

Szerzői gyűjtemény a DTT - Magyar Jogi Portálon

Főbb művei:

Könyvismertetések:

Irodalom:

Kategória: Jogtudós szerzők
kedd, 30 július 2019 18:17

Apáthy István

Apáthy István
(Hidjapuszta, 1829. augusztus 29. – Budapest, 1889. december 4.)

jogtudós, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő

Apáthy István 1829. augusztus 29-én született Hidjapusztán, Tolna megyében. Édesapja gazdatiszti szolgálatot teljesített az akkori szabadelvű ellenzék szónoka, Bezerédj István országgyűlési képviselő mellett. Fia, ifj. Apáthy István zoológusként a magyar és a nemzetközi biológiai tudomány meghatározó alakja volt. Nagykanizsán végezte gimnáziumi tanulmányait kiváló eredménnyel, ezt követően két évet töltött a kecskeméti piaristáknál, mint novícius. Fiatalkorát meghatározta neveltetéséből adódóan a szerzetesi élet iránti elhivatottság, a hazaszeretet, az ország szolgálata, valamint a katolikus hit. Részt vett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban, ahol főhadnagyi rangot ért el. A világosi fegyverletételt követően menekülésre, bujdosásra kényszerült.

Jogi tanulmányait Pesten végezte, 1857-ben jogi doktori címet szerzett. Az ügyvédi vizsgát 1859-ben tette le, ügyvédi pályája tíz éven át tartott. 1869-től a Jogtudományi Közlöny munkatársa volt. 1870-ben a pesti egyetemen a kereskedelmi jog, a váltójog és a tételes nemzetközi jog nyilvános tanárává nevezték ki. Tanári munkájának elismeréséül megkapta a harmadosztályú vaskorona rendet, illetve a jogi kar dékáni címét. Egyetemi oktatóként nagy tiszteletet érdemelt ki.1874-ben királyi tanácsos címet kapott. 1889-ben a Budapesti Szemlében tette közzé véleményét és meglátásait a közoktatásról, valamint a jogi oktatásról. A hangsúlyt a tanszabadságra, a diákok érdekeire helyezte. Fontosnak tartotta, hogy a hallgatók a jogtudomány tárgyait tudományos szinten sajátítsák el. A modern oktatási eszméket tartotta követendő példának.

A kereskedelem és a hitelügy területén 1840-1870 között végbement változások arra sarkallták Apáthy Istvánt, hogy 1868-69-ben a Budapesti Ügyvéd Egyletben a magyar váltójog elveinek megtárgyalását indítványozza, melyek megfogalmazásában jelentős szerepet vállalt. 1873-ban Pauler Tivadar igazságügy-miniszter megbízására elkészítette a váltótörvény és a csődtörvény tervezetét. A magánjogi törvény tervezetének kötelmi része szintén Apáthy munkájának eredménye. Jogirodalmi tevékenységének első fő műve a Váltójogtan címet viseli, mely 1870-ben jelent meg Pesten. Több igen fontos törvény megalkotásában vállalt nagy szerepet, ami törvényszerkesztői képességének, kiváló gyakorlati érzékének köszönhető. „Vitán felül álló nemzeti elkötelezettsége ellenére nem a régi jogintézmények megőrzésében látta a magyar jogtudomány feladatát. Úgy fogalmazott, hogy „nem avult, vagy hiányossá vált jogi intézményeink féltékeny megőrzése, hanem azok korszerű megreformálása képezi létünk feltételét.” Azaz Apáthy István a megújulva megmaradás tétele mellett kötelezte el magát.” (Szabó Marcel: Apáthy István) A kereskedelmi jog, a magyar kereskedelmi törvény alapján című munkája, amit 1876-ban írt, elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia nagydíját.

A nemzetközi közjogban is maradandót alkotott. A Tételes európai nemzetközi jog című tankönyvében elsőként fogalmazta meg magyar nyelven a nemzetközi jog szabályait. „Apáthy István igazi humanistaként közelített a nemzetközi joghoz. Vallotta, hogy a „közös emberi természet azon általános kapocs, mely a nemzeteket az emberiség összességében egyesíti. A tudományos dialógusban rendkívül igényes volt, és még a névtelenül megfogalmazott kritikákra is pontos, precíz válasszal állt elő a Jogtudományi Közlöny hasábjain.” (Szabó Marcel) Tudományos munkásságának elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1873. május 21-én levelező, majd 1884. június 5-én a Bölcsészeti, Társadalmi és Történeti Tudományok Osztályának rendes tagjává választotta. 1878-1889 között a szabadelvű párt színeiben a letenyei kerület országgyűlési képviselője volt. Az igazságügyi bizottság tagjaként, és később elnökeként is tevékenykedett. „Apáthy Istvánt élete vége felé szívbetegsége hosszú időre szobájához kötötte. Élete utolsó napjáig termékeny tudományos tevékenységet és aktív levelezést folytatott, és szakadatlanul publikált újabb és újabb fontos jogtudományi esszéket, az utolsó pillanatig nem adta fel a segítő cselekvés és az elkötelezett tenni vágyás eszméjét.” (Szabó Marcel)

Szerzői gyűjtemény a DTT - Magyar Jogi Portálon

Főbb művei:

Könyvismertetés:

Irodalom:

  • Sturm Albert: Új Országgyűlési almanach. 1887-1892. Budapest, 1888. p. 166-167.
  • Szabó Marcel: Apáthy István. = Iustum Aequum Salutare, 2016. XII. évf. 1. szám, p. 191-198.
Kategória: Jogtudós szerzők
csütörtök, 06 december 2018 13:57

Fayer László

Fayer László
(Kecskemét, 1842. június 2. – Budapest, 1906. november 9.)

jogtudós, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő

Kecskeméten született, apja, Feuer Éliás zsidó kereskedő volt. Gimnáziumi éveit nagyrész Kecskeméten töltötte. Egyetemi diplomáját a pesti tudományegyetem jogi karán szerezte 1870-ben. Fiatalkorában baleset érte, felépülése alatt gyorsírást tanult. Az egyetem elvégzése alatt gyorsíróként dolgozott. Miután végzett, az Országgyűlés gyorsíró irodájának tagja majd elsőrendű gyorsírója lett. A budapesti magyar gyorsíró-egylet egyik alapító tagja. A Gyorsírási Évkönyv és Gyorsírászati Lapok szerkesztője volt.

1873-tól egyetemi magántanár, majd tanár, 1901-ben pedig a büntetőjog tudományának nyilvános rendes tanára lett. Büntetőjogot és bűnvádi eljárást oktatott. A gyakorlatias jogtudományi oktatás egyik hazai úttörője. Magántanárként szorgalmazta a szemináriumok létrehozását és alkalmazását, amiért rendkívüli tanári címet kapott. 1874-ben ügyvédi vizsgát tett, majd gyakorlatot folytatott és az ügyvédi kamara könyvtárosa lett.

A Magyar Jogászegylet egyik alapító tagja, titkára, majd később alelnöke is volt. A Magyar Themis című jogi szaklap szerkesztője volt 1870-1880-ig. 1890-1906 között a Jogtudományi Közlöny főmunkatársa és később szerkesztője volt. A Pallas Nagy Lexikonának is munkatársa volt. Összegyűjtötte, bevezetéssel és magyarázattal látta el az 1843. évi büntetőjogi kodifikáció anyaggyűjteményét. Az általa összeállított büntetőjogi monográfiák, egyetemi tankönyvek a magyar jogi irodalom alapművei.

Fő kutatási területei a büntetőjog, bűnvádi perrendtartás és a bűnvádi eljárásjog. Anyagi büntetőjogászként a klasszikus büntetőjogi iskolához, büntető eljárási jogászként a liberális iskolához tartozott. Jelentős tevékenységet fejtett ki a magyarországi bírói szervezet és a bűnvádi eljárás megreformálása terén. Írásaiban többször és határozottan fellépett a kínvallatás és a halálbüntetés ellen.

A Társadalomtudományi Társaság választmányi tagja, és 1894-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1906-ban hunyt el, a rákoskeresztúri izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította.

Szerzői gyűjtemény a DTT - Magyar Jogi Portálon

Főbb művei:

Irodalom:

Kategória: Jogtudós szerzők
szerda, 05 június 2019 10:54

Ferdinandy Géza

Ferdinandy Géza
(Kassa, 1864. június 10. – Budapest, 1924. március 17.)

jogtudós, egyetemi tanár

Ferdinandy Géza 1864. június 10-én született Kassán, Abaúj vármegyében, a hidasnémeti Ferdinandy-család sarjaként. Édesapja Ferdinandy Bertalan, királyi tanácsos, Abaúj vármegye első alispánja, Kassa, Eperjes, Bártfa és Kisszeben szabad királyi városok főispánja volt. Ferdinándy Geyza, illetve Gejza névváltozatai ismertek. A család a nemesi címet 1794-ben nyerte el. Gimnáziumi tanulmányait Kassán kezdte meg, 1875-től Budapesten folytatta a II. kerületi főgimnáziumban, majd az V. kerületi főgimnáziumban fejezte be. 1883-ban kezdte jogi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen, 1888-ban szerezte meg a jogi doktori címet. 1895-től a budapesti tudományegyetemen a magyar közjog magántanáraként tevékenykedett. 1905-ben elnyerte a rendkívüli tanár, 1918-ban pedig a  nyilvános rendes tanári címet. 1903 és 1905 között publicisztikai tevékenységet végzett, értekezései megjelentek az Athenaeum, a Budapesti Szemle és a Századok című lapokban. Továbbá a Társadalomtudomány, Jogtudományi közlöny, Magyar közigazgatás, Magyar Jogászegyleti Értekezések, Ügyvédek lapja, Magyar jogi szemle, Jogállam című folyóiratokban.

1905-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, Concha Győző ajánlása alapján, aki így fogalmazott: „Mindezen dolgozatok Ferdinándy Gézának lelkiismeretes, gondos munkásságáról, buvárló erejéről, erős történelmi érzékéről tanúskodnak. Már e kisebb munkái érdemessé tennék őt, hogy az Akadémia tagjai sorába iktassa; a bennök jelentkező kiváló tehetségek erős rendszerező erővel, helyes jogászi érzékkel párosulva, újonnan egy nagyszabású művel gazdagították a hazai irodalmat, mely megválasztását egymagában eléggé indokolja. E mű Magyarország közjoga.” Az említett műben az 1848-ban módosított magyar alkotmányt történelmi forrásokhoz vezeti vissza, visszaállítja a jogfolytonosságot, a magyar közjogot pedig a Szent Korona jogával kapcsolja össze. Ekkor már 12 éve foglalkozott az alkotmányjoggal és a közjoggal. Az Akadémia az Aranybulláról írt pályamunkájára figyelt fel, a művet Vigyázó Sándor-díjjal jutalmazták. 1886-ban a Honvédelmi Minisztérium fogalmazó gyakornoka lett. 1889-ben segédfogalmazóvá, 1890-ben fogalmazóvá nevezték ki. 1907-ben osztálytanácsos, majd 1912-ben miniszteri tanácsosi címet szerzett, utóbbit az új véderőtörvények (1912:XXX.tc.) előkészítése által szerzett érdemei elismeréséül nyerte el. 1919-ben honvédelmi államtitkárrá nevezték ki.

Ferdinandy Géza hazánk egyik legkiválóbb közjogászának tekinthető. Munkássága nagyrészt a magyar közjog történetéhez, valamint az alkotmányjoghoz köthető. Az alkotmányjogon belül a Szent Korona-tannal foglalkozott részletesebben. Fiatalkorában nagy hatással volt rá Széchenyi István. A dualizmus híve volt, a későbbiekben azonban egyre több korrekciós javaslatot tett, írásaiban már egyértelműen a magyar államiság mellett érvel.

1924. március 17-én hunyt el, a budapesti Kerepesi úti temetőben helyezték nyugalomba, majd hamvait a Nemzeti Panteon alapítása miatt Hidasnémetibe szállították. Emlékét a Ferdinandy Gejza-díj őrzi, melyet a honvédelmi miniszter adományoz a katonai közigazgatásban tartósan végzett kiemelkedő munka, valamint a honvédelmi igazgatás korszerűsítése érdekében kifejtett átlagon felüli teljesítményért. A jogtudós profilképén ez a díj látható.

Szerzői gyűjtemény a DTT - Magyar Jogi Portálon

Kategória: Jogtudós szerzők
péntek, 22 február 2019 10:00

Gaár Vilmos

Gaár Vilmos
(Győrsziget, 1862. május 6. – Budapest, 1938. július 17.)

jogtudós, kúriai bíró, a felsőház tagja

1862. május 6-án született Győrszigeten. Tanulmányait a Pannonhalmi Szent Benedek-rend Győri Főgimnáziumában kezdte, amit a győri Királyi Jogakadémián folytatott, végül a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen szerzett diplomát. 1884-től ügyvédi tevékenységet folytatott ügyvédjelöltként Győrött és Sopronban. A soproni kereskedelmi középiskola jogi és közgazdasági tárgyak tanára lett. 1888-ban tette le az ügyvédi vizsgát, ezt követően Sopronban ügyvédi irodát nyitott. Emellett élénken részt vett Sopron társadalmi életében is, 1888-tól a Sopron című lapnak, majd a Soproni Hírlapnak volt a felelős szerkesztője.

1907-től ítélőtáblai bíró lett Budapesten, majd 1914 és 1925 között kúriai bíró volt. 8 évig a hiteljogi, 2 évig a családjogi és örökösödési tanácsban működött. Nyugdíjazását követően 1932-től 1939-ig ügyvédként dolgozott Budapesten. 1902-ben a Magyar Jogász Egylet tagjának választotta. 1908-tól a budapesti ügyvédvizsgáló bizottság munkájába is részt vett. 1912 és 1939 között a székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja volt, és Budapest Törvényhatósági Közgyűlése 1927-ben a felsőház tagjává választotta. 1923 és 1934 között a Jogállam című folyóirat társszerkesztője volt.

Munkássága során főként magánjoggal és eljárásjoggal foglalkozott, elsősorban a polgári perjog és perrendtartás kérdéseivel. A gyakorlattal szoros kapcsolatot tartó jogszabály- és döntvénygyűjteményeket készített, ezáltal vált közismertté. Részt vett a Grill-féle jogszabálygyűjtemények és döntvénytárak szerkesztésében, tekintettel a polgári peres és peren kívüli eljárásokra. A Fodor-Márkus-féle Magyar magánjog című gyűjteményes munka megírásában a tartási kötelezettség Gaár munkásságának eredménye. Jogirodalmi tevékenysége jelentős volt, szakcikkei többek között a Jogállam, a Törvényhozók lapja, a Kereskedelmi jog, az Ügyvédek lapja, az Adó- és illetékügyi szemle, a Bírák és ügyészek lapja, a Jogtudományi közlöny, a Telekkönyv, a Magyar jogászújság, A jog, az Anyakönyvi közlemények és a Magyar Jogászegyleti Értekezések című folyóiratokban jelentek meg, munkatársa volt a Pallas Nagy Lexikonának és a Jogi Lexikonnak. 1938. július 17-én hunyt el Budapesten.

Szerzői gyűjtemény a DTT - Magyar Jogi Portálon

Főbb művei:

Könyvismertetések:

Irodalom:

  • Magyar Országgyűlési Almanach. Budapest, 1932. szerk.: Kun Andor, Lengyel László, Vidor Gyula p. 452-453
Kategória: Jogtudós szerzők
szerda, 16 január 2019 13:53

Illés József

Illés József
(Huszt, 1871. november 10. – Budapest, 1944. január 19.)

jogtudós, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár

Viski Illés József 1871. november 10-én született a kárpátaljai Huszt városában. Hívő görög katolikus családból származik. Édesapja viski Illés Jenő, országgyűlési képviselő, jogász, kúriai tanácselnök volt. Az Illés vezetéknevet 1879-ben vette fel a család, előtte az Illyasevics nevet viselték. A nemesi címet, a „viski” nemesi előnevet 1913-ban Ferenc József adományozta számukra.

Tanulmányait a szatmári gimnáziumban kezdte meg, majd a pesti Piarista Gimnáziumban folytatta. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte. 1894-ben szerezte meg jogtudományi doktori oklevelét. 1895-1896-ig egyéves állami ösztöndíjjal külföldi tanulmányúton vett részt a berlini, párizsi, lipcsei és londoni egyetemeken. „Hajnik Imre tanítványának tartotta magát; a tőle tanult pozitivista szellemben, módszeres adatgyűjtéssel, de a Hajnik-féle közjogi iskola irányultságával szakítva, a középkori magyar magánjog történetének megírását tűzte ki tudományos célul.” (Szabó Mária: Illés József)

1902-től a Budapesti Tudományegyetem magyar alkotmány- és jogtörténet magántanára, 1907-től pedig nyilvános rendes tanára volt. Oktatói tevékenységét 1942-ig végezte. 1905-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1936-ban rendes tagjává választotta. 1896-ban törvényszéki joggyakornokként tevékenykedett az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Osztályán, a Polgári törvénykönyv szerkesztőbizottságának tagjaként. Ezalatt törvényszéki jegyzői, minisztériumi fogalmazói, törvényszéki bírói, majd táblabírói feladatokat is ellátott. 1913-ban távozott a minisztériumból, és eddigi munkáját a gyakorlati politikával cserélte fel.

A huszti kerületben a nemzeti munkapárti programmal jelöltséget vállalt és 1913-ban egyhangúlag meg is választották a kerület képviselőjévé. A képviselőházban több jelentős törvényjavaslatnak volt az előadója. A jogászi és politikai munkája összeforrt, az újabb jogásznemzedék az ő alkotmány- és jogtörténeti felfogásának hatása alatt nőtt fel, miután oktatói tevékenységét folyamatosan végezte képviselőként is. Rövid megszakítással, 26 évig volt országgyűlési, illetve nemzetgyűlési képviselő. A képviselőház jogtörténeti, közjogi szakértője volt. Az 1926-ban elfogadott felsőházi törvény előkészítésében jelentős szerepet vállalt. A kétkamarás, kéttáblás rendszer visszaállítása mellett foglal állást, a jogfolytonosság első követelményének tekinti, fontosnak tartja az alkotmányos tárgyalások folytatása és a törvényhozás kétpólusú rendszerének fenntartása szempontjából. 1925-ben a Közjogi és Igazságügyi Bizottság előadói tisztségét is ellátta.

„Viski Illés József tudományos munkásságát a széles kitekintés jellemezte, nyugodtan mondhatjuk, hogy univerzális jogtudós volt.” (Szabó Mária: Illés József)

Írásaiban a magyar közjogtörténettel, ennek európai elemeivel, a középkori és koraújkori magyar magánjoggal és perjoggal foglalkozik. Munkásságára Werbőczy eszméi nagy hatással bírtak.

„Gondolkodásában hidat tudott teremteni a múlt és a jelen között, amelynek hatásai parlamenti munkásságában is jól tetten érhetőek.”(Szabó István: Viski Illés József)

Illés József tudományos munkáinak köszönhetően megindult a magyar magánjog módszeres kutatása. Céljának a tételes jog történeti fejlődésének szemléltetése tekinthető, elsődlegesen dogmatikai szempontokat tartva maga előtt. Főbb műveiben a középkori magánjog történetével foglalkozott, különös tekintettel a házassági vagyonjog, szerződés, öröklés intézményére. Írásai megjelentek többek között a Kisebbségvédelem, a Magyar Jogászegyleti Értekezések és Egyéb Tanulmányok, Az ország útja, a Jogállam, a Magyar jogi szemle, a Jogtudományi közlöny, és a Magyar jogászújság című folyóiratokban. 1944. január 19-én hunyt el Budapesten, visszavonulva a közélettől.

Szerzői gyűjtemény a DTT - Magyar Jogi Portálon

Főbb művei:

Irodalom:

  • Magyar Országgyűlési Almanach. Ötszáz magyar élet: 1931-1936. Szerk: Lengyel László, Vidor Gyula. Budapest: Globus, 1931. p.140-142.
  • Szabó István: Viski Illés József = Iustum – Aequum – Salutare 2016. XII. évf. 1. szám, p. 185-190.
  • Szabó Mária: Illés József [1871-1944] = Jogtörténeti Szemle 1986. I. évf. 1. szám, p. 95-96.
Kategória: Jogtudós szerzők
csütörtök, 14 március 2019 13:13

Kelemen Imre

Kelemen Imre
(Zalatárnok, 1744. február 26. – Pest, 1819. március 26.)

jogtudós, egyetemi tanár, jezsuita szerzetes

Kelemen Imre 1744-ben született Zalatárnokon. 17 éves korában lépett be a jezsuita rendbe, majd 1771 novemberétől a rend 1773-ban történt feloszlatásáig retorikát és költészettant tanított Székesfehérvárott. A rend megszűnése után Nagyszombaton jogot végzett, és 1776-tól, mint volt jezsuitát, a győri jogakadémián alkalmazták a magánjog rendkívüli tanáraként. Néhány hónap elteltével már a római jogot és a magyar törvényelméletet is ő tanította, mint rendes tanár és aligazgató. A jogakadémia Pécsre történő áthelyezéséig, 1793-ig, Győrben, majd Pécsett tanított. Ekkor Pestre helyezték, ahol az egyetemen háromszor nyert dékáni és kétszer (1799-ben, valamint 1809-ben) rektori kinevezést. 1793-tól 1817-ig tanított a pesti egyetemen. Kelemen Imrét Baranya, Zala és Zágráb vármegyében táblabíróvá, a keszthelyi Georgiconban ülnökké választották.

Leginkább magánjoggal foglalkozott, először dolgozta fel annak hazai történetét és ő kezelte először önálló jogágként a magánjogot. Figyelme emellett számos egyéb kérdésre is kiterjedt, a jogtudomány széles körét érintette. Fő műve az Institutiones Iuris privati Hungarici (1814) című magánjogi tankönyv, amit élete utolsó éveiben, negyvenéves tanári működés gazdag tapasztalatai és állandó munkája után adta ki. A polgári jog egész rendszerét összefoglaló munka első kötete a bevezetést és a személyek jogát, a második és harmadik a vagyonjogot, a negyedik a törvénykezést tartalmazza. A művet római és német jogi alapok felhasználásával írta, érthető, világos stílusban. Úttörő módon Werbőczytől eltérő gondolatmenetet követ. A három kötet a római jog szerint a De personis, De rebus ill. De actionibus címet viseli, ezenkívül tartalmaz egy függeléket a per- és iratformákról. Az 1814-es kiadásnak 3000 példánya azonnal elfogyott. Az elismerő királyi leirat hatására az 1818-as második kiadás elé egy történeti bevezetőt is írt Historia juris hungarici privati, documentis ac testimonis illustrata quam eluculratus est Budae, 1818 címmel. A munka 1822-ben megjelent magyar kiadásának (a Magyar hazai polgári magános törvényről írt tanítások) megjelenését már nem érhette meg. Feldolgozta a római jogi és a német természetjogi szakirodalmat is. Johann Gottlieb Heineccius, német jogtudós módszerét követve önálló elméleti tanokat fejtett ki. Kelemen Imre 1819.március 26-án, Pesten hunyt el.

A portré az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár gyűjteményéből származik - köszönet érte.
KEP01999 (URI: http://hdl.handle.net/10831/1950)

Szerzői gyűjtemény a DTT - Magyar Jogi Portálon

Főbb művei:

Irodalom:

  • Bátyka János: Kelemen Imre (1744-1819). In: Jogi professzorok emlékezete. Budapest, 1935. p. 24-30.
  • Horváth Attila: A magyar magánjog történetének alapjai. Budapest: Gondolat, 2006. p. 173.
  • Kállay István: Kelemen Imre (1744-1819) In: Magyar jogtudósok (szerk.: Hamza Gábor, Siklósi Iván) Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 2014. p. 9-20.
  • Magyar Életrajzi Lexikon. 1. kötet. szerk.: Kenyeres Ágnes Budapest: Akadémiai Kiadó, 1967.
Kategória: Jogtudós szerzők
hétfő, 26 november 2018 11:48

Suhayda János

Suhayda János
(Miskolc, 1818. december 29. – Budapest, 1881. szeptember 18.)

jogtudós, kúriai bíró

Suhayda János 1818. december 29-én született Miskolcon. A család 1821-ben Vácra költözött, így itt kezdte meg gimnáziumi, majd bölcseleti tanulmányait.1834-ben jogi tanulmányokba kezdett a Budapesti Egyetemen. 1837-ben felvették a váci egyházmegyei papjelöltek közé, a bécsi Pázmán-intézetben teológiai tanfolyamon vett részt. 1839-ben hagyta el a papi pályát. Ezt követően nevelőként tevékenykedett báró Rudics és Vojnits, illetve báró Aczél Antal Arad megyei főispán családjánál. Ez idő alatt készült fel a jogi doktori fokozat elnyerésére, amit 1841-ben szerzett meg.1842 májusában kezdte meg hivatalos pályáját Vác városának tanácsnokaként. 1848-ban a pesti egyetem jogi karának igazgatójától meghívást kapott Pestre, hogy magyar nyelven előadja az egyházi törvényeket,így márciusban elfoglalta a tanszékét. Kánonjoggal, polgári és magánjoggal, valamint kereskedelmi és váltójoggal foglalkozott, elsőként adta elő a kánonjogot magyar nyelven.

1850-ben a pozsonyi akadémia igazgatójának és magánjogi tanárának nevezték ki megkérdezése nélkül.Suhayda azonban ragaszkodott a hivatalos úthoz, a törvényes kinevezéshez, valamint vonakodott a német nyelven történő előadástól, így megvált a tanári pályától. 1851-ben pestmegyei törvényszéki ülnök lett, 1854-ben pedig a kecskeméti törvényszék tanácsosává nevezték ki, majd szintén ebben az évben a székesfehérvári törvényszék alelnöke lett, mely minőségében a közbiztossági állapotok érdekében működött. 1862-ben a Magyar Királyi helytartótanács tanácsosává emelkedett. 1864-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1867-től az Igazságügyi Minisztérium osztálytanácsosának tisztségét töltötte be, 1868-tól a hétszemélyes tábla, majd a Kúria bírájaként teljesített szolgálatot.

Szakirodalmi munkásságának jelentős része a Jogtudományi Közlöny hasábjain jelent meg. Jogi és jogtörténeti munkái alapvető jelentőségű műveknek számítanak a Bach-rendszer és a dualizmus kora törvénykezési rendszerének megismeréséhez. Szerkesztői tevékenységet is végzett. 1859-ben a Törvényszéki Csarnok, majd 1868 és 1873 között a Jogtudományi Közlöny szerkesztői feladatait látta el.

Életének utolsó évtizedében a magyar dogmatikus jogfejlődést történetét vizsgálta, de súlyos betegsége miatt munkáját már nem tudta befejezni. 1881. szeptember 18-án hunyt el Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémiában Konek Sándor tartott felette emlékbeszédet. Így szólt róla: "Vannak tagjaink fényes sorában ünnepelt férfiak, kik administrativ köreinknek épp úgy, mint a Tudományos Akadémiánknak egyaránt kiváló díszei, igenis vannak köztök, még pedig jelentékeny számmal, kik hivatalos és társadalmi bokros teendőik mellett találnak időt és munkaerőt termelő képességük érvényesítésére a tudomány hol egyik, hol másik ágában. Ezek sorában méltó helyet foglalt el elhunyt tagtársunk is, ki nem szűnt meg elméletileg foglalkozni az igazságszolgáltatás igényeivel, melynek gyakorlásában tényleges részt venni bírói állásánál fogva hivatva lett."

Szerzői gyűjtemény a DTT - Magyar Jogi Portálon

Főbb művei:

Könyvismertetések:

Irodalom:

Kategória: Jogtudós szerzők